Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott a biciklist halálra gázoló kőszegi autós

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, az ügyész az előzetes mentesítés mellőzése érdekében fellebbezést jelentett be.

A Kőszegi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 100.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Kötelezte továbbá 315.563 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság előzetes mentesítésben részesítette a vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2022. február 26-án délelőtt, szeles, hideg időben, nappali világosságban közlekedett gépkocsijával Kőszegen, a Pogányi úton, a 87-es számú főút felől a Rohonci utca irányába. A Pogányi út „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával van alárendelve a Rohonci utcának.

A vádlott gépkocsijával az útkereszteződéshez érve megállt, majd úgy kezdte meg balra kis ívben a kanyarodást a Rohonci utca 8,3 méter széles aszfaltúttestére Cák irányába, hogy járművét mintegy 20-22 km/óra sebességre gyorsította, azonban késve észlelte, hogy a védett úton neki bal kéz felől érkezik kerékpárján fenn ülve a sértett mintegy 7-8 km/óra sebességgel. A vádlott vészfékezett, azonban ennek ellenére mintegy 8-10 km/óra sebességgel a gépkocsi bal elejével nekiütközött a kerékpáros jobb oldalának, amely következtében a sértett kerékpárjával együtt a bal oldalára, az úttestre esett.

Amikor a vádlott álló helyzetből megkezdte járművével a balra kanyarodást, akkor a későbbi ütközés helyétől mintegy 21 méter távolságra járt, ekkor a sértett a védett úton jól látható távolságban, a későbbi ütközés helyétől 9,1 méter távolságra közlekedett. A vádlott ennek ellenére csak akkor észlelte a sértettet és kezdett fékezni, amikor az ütközés helyétől 8,1 méter távolságra haladt. Terhére 3-3,1 másodperc észlelési-cselekvési késedelem róható.

A sértett a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2022. március 4-én a kórházban elhalálozott. A közlekedési baleset, a sértett által elszenvedett sérülések és a bekövetkezett halála között egyenes, közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn. A vádlott járműve nem volt alkalmas megfelelő fékhatás kiváltására, ezért az a közúti közlekedésre alkalmatlan állapotú volt.

A baleset azért következett be, mert a vádlott nem biztosított elsőbbséget a keresztező útról érkező jármű részére és a balesettől függetlenül járművének műszaki feltételei – a fékrendszer hibája miatt - nem voltak megfelelőek. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, az ügyész az előzetes mentesítés mellőzése érdekében fellebbezést jelentett be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek