Felfüggesztik a civilek az ellenzéki államfőjelölést

Nem akarják veszélyeztetni az ellenzék programjának és kampányának sikerét.

Felfüggeszti az államfő-jelölő kezdeményezését a Civil Államfő-jelölési Bizottság (CÁJB) – derül ki a 24.hu-nak elküldött közleményükből. 

„Bár változatlanul rendkívül fontosnak tartjuk a kormányváltást akaró állampolgárok véleményének megismerését és tiszteletben tartását, az államfői szimpátiaszavazás keltette esetleges figyelem-megosztással nem kívánjuk veszélyeztetni az ellenzék közös programjának, a közös lista állításának és a kampánynak a sikerét” – fogalmaznak a közleményben, amit Magyar György elnök, Fleck Zoltán, Kaltenbach Jenő, Lattman Tamás, Mérő László és Szepesházi Péter tagok írtak alá.

A civilek és a pártok konstruktív együttműködése – az őszi előválasztáshoz hasonlóan – komoly siker lehetőségét hordozza magában, emiatt lépnek most hátra, szem előtt tartva fő céljukat, a NER és a Fidesz leváltását.

A CÁJB múlt hét csütörtökön fogadta el értéknyilatkozatát, amellyel elindította az államfői szimpátiaszavazást. Akkor még azt írták, az a céljuk, hogy az ellenzéki előválasztáshoz hasonlóan jövőre legyen egy olyan jelölt a köztársasági elnöki posztra, akit a civilek jelölnek ki, és aki mögé beállhatnak az ellenzéki pártok – írja a MaNcs.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet