Felgyújtotta ismerősét a lépcsőházban egy budapesti férfi

A bűncselekmény elkövetésével vádolt 36 éves férfi tavaly decemberben egy VIII. kerületi társasház lépcsőházában felgyújtotta ismerősét, aki olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlott 2016. december 18-án az éjszakai órákban együtt italozott ismerősével, a sértettel. Eközben szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott legalább kétszer fejen ütötte a másik férfit.

Ezt követően a vádlott VIII. kerületi lakásához mentek, ahol a lépcsőházban ismét összevitatkoztak.

A vádlott ekkor egy pontosan nem azonosítható anyaggal leöntötte a sértettet, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a ruháját.

A sértett nem tudta magát eloltani. A tüzet a társasház egyik lakója észlelte, aki a férfi segítségére sietett. A nő a sértett égő ruházatát többször lelocsolta egy vödörben hozott vízzel, míg végül sikerült eloltania a tüzet. Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket.

A fotót a rendőrség tette közzé
police.hu

A vádlott, miután ráöntötte a sértettre a nála lévő maradék bort, távozott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták.

Az égés igen intenzív fájdalommal járt, közben a sértett végig tudatánál volt.

A kiérkező mentőorvos a fájdalomcsillapítást a helyszínen azonnal megkezdte. A sértett olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása napján életét vesztette.

Az öngyújtó, mint gyilkos fegyver
police.hu

A Fővárosi Főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja, a bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van - derül ki az ügyészség közleményéből.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló