Felgyújtotta a vetélytársa autóját

A férfi így bosszulta meg, hogy volt barátnője új párt választott.

Az ügyészség két rendbeli rongálással vádolja azt a férfit, aki egy téglával először betörte volt barátnője új párja autójának ablakait, majd két nappal később fel is gyújtotta az autót.

Magyarország Ügyészsége

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a 27 éves férfi idén januárban besétált egy fertőszéplaki családi ház udvarára, majd a vetélytársa ott parkoló autójának ablakait egy téglával betörte.

A férfi két nappal később visszament a helyszínre és az ott parkoló járművet felgyújtotta, amely teljesen kiégett a benne lévő laptoppal együtt. A tűz ezen felül megkárosította a garázsépület ajtaját és az afelett lévő ablakokat is.

Magyarország Ügyészsége

A vádlott által okozott rongálási kár 269 000 forint, illetőleg – a háztulajdonos esetében - 135 000 forint.

A vádlott a bűncselekmények elkövetését elismerte.

A Soproni Járásbíróság a férfi bűnösségét büntetővégzésben megállapította és vele szemben 160 óra közérdekű munkát szabott ki. A határozat nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló