A 24.hu ma nyilvánosságra hozta a birtokukba került OLAF-jelentés részleteit.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálta a korábban Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is köthető Elios Innovatív Zrt. 2009 és 2014 közti EU-s finanszírozású városi közvilágítási pályázatokon elért gyanús sikerét.
Az OLAF olyan súlyos szabálytalanságokat talált, hogy 43,7 millió eurónyi, azaz 13 milliárd forintnyi támogatás megvonását javasolta.
A 24.hu részletesen beszámol a jelentésről. Mind a 35 elnyert közbeszerzésnél felmerült a visszaélés gyanúja, ezek felében konkrétan szervezett csalásról írnak.
Eleinte úgy írták ki a pályázatot, hogy annak szinte csak az Elios tudott megfelelni, de 17 esetben volt olyan is volt, hogy az utolsó pillanatban értelmetlen módon módosítottak a beadott adatokon: az amúgy 60 ezer óra élettartamú lámpatestekre 100 ezer órányi működésre számoltak megtérülési ráta adatokat, megduplázva az addig kért 50 ezer helyett. Így dupla költséggel számolhattak.
Arról nem is beszélve, hogy a végső számokat rendre a hiánypótlási időszakban adták le. Szintén különös, hogy a pályázat második és harmadik helyezettei mindig pontosan 5 és 7 százalékkal voltak magasabbra árazva, függetlenül a lámpák árától. Azaz arányaiban mindig pontosan ugyanannyival ajánlottak a többi jelentkező alá, függetlenül attól, hogy mekkora beruházásról és mekkora költségről van szó.
A 24.hu cikke szerint
az OLAF azt javasolja, vizsgálják meg a magyar hatóságok azt is, hogy a fentiek nem felelnek-e meg a szervezett bűnözés feltételeinek.
A lap arról is ír, hogy Hamar Endre Tiborcz István üzlettársa volt az Eliosban, de tanácsadó cége készítette azokat a furcsa megtérülési rátás számításokat is, ráadásul arra is lehetősége volt, hogy befolyásolja a pályázati kiírásokat.
Feljelentést tesz a Momentum
Vesztegetés, hűtlen kezelés, közbeszerzési eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodás gyanújával feljelentést teszünk az Orbán-klán cégeiben elkövetett bűncselekmények miatt
- írják közleményükben. Szerintük A 24.hu által nyilvánosságra hozott OLAF-jelentés fordulópontot jelent: az elkövetkező napok eseményei minden korábbinál világosabban rá fognak mutatni arra, hogy a Fidesz célja és lényege az ország kifosztása.Soproni Tamás, a Momentum elnökségi tagjának levele szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal elvégezte az ügyészség dolgát, amely mindeddig nem volt hajlandó érdemi nyomozást lefolytatni a fideszes politikusokat érintő korrupció gyanús ügyekben.