A Facebookon néhány napja több rábapatyi lakos is arról panaszkodott, hogy furcsa horpadásokat találtak a kocsijukon. A posztok alapján a falu szeméttelepéhez közel lövöldözött valaki az autókra, ami ilyen nyomokat hagyott a kasztnikon:
Érthetően sokan felháborodtak a dolgokon, hiszen könnyen személyi sérülés lehetett volna a dolog vége. Elég lett volna annyi, hogy az elkövetők a kasztni helyett az üveget találják el, vagy rosszabb esetben egy utast, vagy az autók sofőrjét.
Az ügyben a rendőrség kezdett el nyomozni, tegnap pedig elő is állítottak két fiatalt. A nyomozás során kiderült, hogy a 17 és 19 éves fiúk légpuskákkal lövöldöztek, és összesen négy autót rongáltak meg.
A két fiatal ellen büntetőeljárást indítottak, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
A rendőrség teljes közleményét itt olvashatják:
A járőrök 2017. december 14-én a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították azt a két helyi lakost, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2017. december 13-án 20 óra 25 perckor a Rábapaty településen áthaladó 84-es számúton közlekedő négy személyautóban – légfegyverből leadott lövésekkel – kárt okoztak. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 19 éves férfit és a 17 éves társát gyanúsítottként kihallgatták, az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig büntetőeljárást indítottak.
( Police.hu)
Címlapképünk illusztráció.