Fideszes plakátrongáló csapat tagjaként akciózott a budai éjszakában a Szijjártóval jachtozó vállalkozó

Szijjártó Péter barátja, korábbi csapattársa és kabinetfőnöke, Benkő Szilárd a 2018-as kampány idején egy fideszes aktivista csapat plakátrongáló akciójában vett részt – derítette ki a Direkt36. A csapatban Benkőn kívül több, a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külgyminisztériumhoz köthető ember is volt a Direkt36 által megszerzett nyomozati iratok szerint.

2018 tavaszán, a választási kampányhajrá utolsó napjaiban egy csapat fideszes aktivista indult el a budapesti éjszakába, hogy a Jobbik óriásplakátjait festékszóróval megrongálják. „Orbán vagy turbán?” – fújták fel rájuk az előre megbeszélt, migránsozós szóviccet. A saját plakátjaikat őrző jobbikosok azonban rajtakapták őket, és a kezdődő verekedésnek rendőrök vetettek véget.

Az aktivisták csoportjában nem egyszerűen lelkes Fidesz-szavazók voltak, hanem több, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, illetve személyesen a miniszterhez, Szijjártó Péterhez köthető személy is - derítette ki az ügy nyomozati iratai alapján a Direkt36.

Egyikük Benkő Szilárd volt, Szijjártó Péter egykori kabinetfőnöke és futsalos csapattársa, aki az elhíresült horvátországi jachtos nyaralására is elkísérte a minisztert és családját. „Néhány barátommal találkoztunk a Margit körúton és ott megbeszéltük, hogy elmegyünk és a szabad véleménynyilvánítás jogában feliratot festünk plakátokra” – vallotta a rendőrségnek Benkő az estéről.

A Direkt36 decemberben írta meg a sokáig a külügyben dolgozó Benkőről, hogy egyik cége 2020-ban közel 300 millió forintos támogatást kapott a minisztérium egyik háttérintézményétől. Ez ugyanabban az évben történt, amikor Benkő együtt utazott a miniszterrel a Lady MRD nevű jacht fedélzetén.

A Direkt36 birtokába került bírósági ítélet, illetve nyomozati iratok is bizonyítják, hogy Benkő részt vett a 2018-as éjszakai plakátrongáló akcióban a XI. kerületben, az utcáról segítve a Fidesz választási kampányát.

Benkő mellett aznap este a Budaörsi úton ott volt Szikora Levente, Benkő és Szijjártó egykori futsalos csapattársa, egyben a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója is. A csapat tagja volt még többek között a Szijjártó vezette Külügy egyik korábbi helyettes államtitkárának, volt magyar nagykövetnek a fia is.

Ugyanezen az éjszakán egy másik fideszes csoport a III. kerületbe is érkezett, hogy lefújja a Fidesz legfőbb riválisának számító ellenzéki párt plakátjait. Ennek a csapatnak az egyik tagja korábban Benkő Szilárd üzlettársa volt, aki aznap éjjel telefonon tartotta a kapcsolatot a Budaörsi úton akciózó Benkőékkel. Többször is beszélt velük telefonon, nem sokkal azután, hogy kitörte egy plakátvédő szolgálatban lévő jobbikos képviselő két fogát is – derül ki a Direkt36 birtokába jutott ítéletből és nyomozati iratokból.

Mindkét csapat a fővárosi Margit körúton találkozott az akció előtt, az egyik résztvevő azt vallotta, hogy egy irodában kaptak utasításokat és festékszórókat a rongáláshoz. Az iroda éppen abban az épületben volt, ahol Benkő egyik cégének irodája is van, és jelenleg Szijjártó Péter feleségének az alapítványa is itt működik.

A Direkt36 kereste Benkő Szilárdot és az akció több más résztvevőjét is, de nem reagáltak a megkeresésükre. A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium sem válaszolt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet