Rohamosan morzsolódnak le a Fidesz szavazói, az utolsó háromnegyed év alatt 16 százalékot csökkent a kormánypárt tábora - derül ki a Medián legújabb közvélemény-kutatásából, amit a HVG-nek készítettek.
A tavaly április választás óta csökken folyamatosan a Fidesz támogatottsága, de ebből az ellenzék nem tud profitálni. A tavalyi ellenzéki összefogásban részt vett pártokat összesen 21 százalék támogatja, ami alig kétharmada a Fidesz támogatottságának.
A Fidesztől elpártolt szavazók a bizonytalanok táborát növelik, a legújabb mérés szerint 30 százalék nem tud választani a politikai palettáról.
A pártok támogatottsága a választani tudó biztos szavazóknál decemberben:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!