Rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben, amellyel a pedagógusok és az intézményvezetők munkateljesítményét vizsgálnák - derült ki a Népszava birtokába került belügyminisztériumi dokumentumból, amely a pedagógus teljesítményértékelési rendszer új koncepcióját vázolja fel.
A cél a pedagógusok ösztönzése a “minőségi munkavégzésre”: Az átlag feletti teljesítményt nyújtó tanárok pluszpénzt kaphatnak, ugyanakkor akik átlag alatt teljesítenek, azoknak akár csökkenthetik is az illetményét.
A pedagógusoknak tanév elején három teljesítménycélt kell majd megfogalmazniuk. ilyen lehet, hogy egy adott tanár legalább tíz diákját indítsa el országos tanulmányi versenyen, a tanév során szervezzen legalább hat, szellemi és testi fejlődést szolgáló külső programot az osztályának, vagy legalább öt, a “magyar nemzeti kulturális hagyományokhoz kapcsolódó” eseményt.
Az intézményvezetők lehetséges célkitűzéseire is hoztak példákat: elvárás lehet, hogy a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulóik arányát két százalékkal csökkentsék az adott tanévben, vagy hogy a 9-11. évfolyamos tanulóik legalább 40 százalékának legyen nyelvvizsgája.
A pedagógusok és az intézményvezetők összesen 100 pontot kaphatnak az értékelés során. A tanároknál az átlag feletti teljesítményt a legjobb 20 százalék érheti el (ők kaphatnak plusz anyagi elismerést), az alsó 20 százalék teljesítményét pedig átlag alattinak értékelnék, ezt akár pénzcsökkentéssel is “büntethetik”. Az új értékelési rendszer törvényi kidolgozása még folyamatban van.