Úgy történt, hogy egy vietnámi útra megfázva indultam el, gondolván, ott a melegben majd úgyis rendbe jövök. Ám ehelyett a megfázás ráhúzódott a szememre, először csak az tűnt fel, hogy az egyik össze van szűkülve, aztán már alig láttam, végül egy bolt tükrében szembesültem azzal, hogy vérvörös lett az alsó szemhéjam alatti rész. Te jó ég, itt vagyok Saigonban egy kötőhártya-gyulladással! Végem! Megvakulok, elfertőződők ebben a nagy koszban, meghalok!
Hol találunk egy kórházat, egy orvost? Némi angol eszmecsere és kézzel-lábbal való mutogatás után a bolti eladóktól cetlire felírva kapunk egy címet. Azt egy taxis kezébe nyomjuk. Odaérve kiderül, egy speciális szembetegségekre szakosodott kórházba jutottunk. Külsőre olyan, mintha visszajutottunk volna a 70-es évek Magyarországába. Az információs pultnál nem kérnek sem útlevelet, sem biztosítási számot, sem egyéb igazolványt. Leírják az alapadataimat egy kartonra, és megtudjuk, hogy 10 dollár lefizetése ellenében nem kell sorban állnunk.
Elnavigálnak egy fedett belső udvarra. Több sorban székek, rajta a helyiek – öregek, fiatalok, falusi nénik. Mint nálunk az SZTK-ban, csak sokkal többen. Leülni sem merek, úgy félek a fertőzéstől, álldogálok kis kartonommal a kezemben, hogy magyarázom majd el, mi van velem? Tényleg gyorsan szólítanak. Bekerülök egy teremben. Egymás mögött 4 íróasztal. Mindegyiknél ugyanazt teszik: tábláról kell olvasni az egyre kisebb betűket. Próbáljuk mondani, hogy nekem nem látásélesség bajom van, de nincs apelláta. Az eredmény rákerül a kartonomra.
Aztán újabb terem: itt egymás melletti, alacsony fallal elválasztott kis dobozokban ülnek az orvosok, mellettük az asszisztens. Egyikükhöz besorolnak. Nem lesz itt baj – súgom a páromnak elnézve az orvost. Külseje alapján bármelyik ország rendelőjében ülhetne, nyugis, megbízható embernek tűnik. Leülök vele szemben. Tud angolul? – kérdezzük. Persze, Londonban szereztem a diplomám – válaszolja. Megvizsgál, pár dolgot kérdez, s már írja is a receptet. A patika is itt van az udvaron. Két szemcsepp és egy tabletta ára 3 dollár. Jó fél óra alatt kész vagyunk. 13 dollárba került. És nem kellett semmit igazolnom. A gyomrom ideges remegése lassan megszűnik. Egy előítélettel kevesebb.
Mondanom se kell, a diagnózis jó volt, a szemem meggyógyult. Nem is akarok belegondolni, mennyi időbe és papírmunkába került volna mindez itthon?
