Fokozott az aggodalom a magyarországi járványhelyzet miatt

Fokozott aggodalmat vált ki a koronavírus-járvány alakulása és a megnőtt halálozási ráta hét európai uniós tagállamban, Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban és Romániában – írta csütörtökön Stockholmban kiadott jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

A járványok megfigyelésével foglalkozó európai hivatal új kockázatfelmérése szerint ennél az országcsoportnál tapasztalható „a súlyos esetek, illetve a kórházi ápolásra szorulók magasabb aránya”, a „halálozási arány már megfigyelt, illetve a jövőben várható növekedésével” együtt járva.

A hét országgal kapcsolatos aggodalom onnan ered, hogy a fertőzöttek számának növekedése sok idős embert érint, míg más európai országokban elsősorban a fiatal – következésképpen a kockázatnak kevésbé kitett – felnőttek körében nő az esetszám.

A stockholmi székhelyű szervezet szerint utóbbi jellemzi az Egyesült Királyságot és az EU másik tizenkét tagállamát (Franciaország, Ausztria, Dánia, Észtország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Belgium, Svédország). De az ECDC szerint az elmúlt napokban ezeknek az országoknak a többsége is „közeledni látszik a fokozott aggodalomra okot adó kategória kritériumaihoz”.

A fennmaradó országokban a helyzet most stabil, itt a kockázat alacsony a lakosság egészére, illetve mérsékelt a kockázatnak kitett személyekre nézve. Ezek Németország, Olaszország, Lengyelország, Finnország, Görögország, Ciprus, Litvánia és az EU-n kívüli Norvégia.

Az ECDC szerint az EU-ban „továbbra is magas a lakosság sérülékenysége, a prevalencia-adatok (a betegségben szenvedők aránya a teljes népességben) arra engednek következtetni, hogy a lakosság immunitásszintje 15 százaléknál alacsonyabb az uniós régiók többségében és az Egyesült Királyságban”.

„Az emberek többsége még mindig megfertőződhet” – mondta Sztella Kiriakídisszel, az EU egészségügyi biztosával közösen tartott online sajtótájékoztatóján Andrea Ammon, az ECDC igazgatója.

Spanyolországban és sok más országban is „azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi fertőzöttek nagy része magán-összejöveteleken, nagy családi vacsorákon, a rokonokkal és barátokkal tartott találkozókon fertőződött meg” – mondta az igazgató.

Andrea Ammon elutasította a boltok, éttermek és bárok általános bezárását. „Ez attól függ, hogyan lehet az adott intézményekben biztosítani a fizikai távolságtartás alapvető szabályait” – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek