Vért kellett feltörölni a török parlament padlójáról, miután több képviselő is összeverekedett a pénteki ülésen. A verekedésben több tucat képviselő részt vett, ketten megsérültek - írta a Telex.
A helyzet akkor vált erőszakossá, amikor az ellenzék kezdeményezéséről tárgyaltak, hogy a parlament állítsa helyre Can Ataya bebörtönzött képviselő parlamenti mandátumát. A jogász és jogvédő aktivista Ataya 18 éves börtönbüntetését tölti, amiért részt vett kormányellenes tüntetések szervezésében, amivel a bíróság szerint meg akarta buktatni a kormányt. Ataya a börtönből kampányolt és nyert képviselői mandátumot, ami komoly konfliktushoz vezetett Erdogan elnök AKP pártja és a baloldali ellenzék között.
A verekedés pénteken azután tört ki, hogy a baloldali Török Munkáspárt képviselője, Ahmet Sik azt mondta, hogy nem Ataya a terrorista, hanem a kormánypártiak.
A verekedésben egy képviselőnő is megsérült. Végül a verekedés után a házelnök 40 perc szünetet rendelt el, feltörölték a vércseppelet, ami után szavaztak az ellenzéki javaslatról, elutasítva azt.