Futárral akart drogot hozatni Zalába, nem volt jó ötlet

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélhetik azt a Zala vármegyei férfit, aki Hollandiából, futárokkal akart kábítószert Magyarországra hozatni.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményében azt írta, hogy a Zala vármegyei településen élő férfi korábban Hollandiában dolgozott, ahol kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett.

A vádlott 2019 novemberében Hollandiába utazott, és egy helyi állampolgárral arról állapodott meg, hogy megbízottai útján kábítószert vásárol tőle.

Ezt követően két futár a vádlott utasításait követve felvette a kapcsolatot a kábítószer-kereskedővel, a drogot átvették, és azt egy erre a célra preparált személygépkocsiba rejtve visszaindultak Magyarországra. Útjuk során Németországban a rendőrség a futárokat feltartóztatta, és a gépkocsiba rejtett kábítószert lefoglalta.

A vádlott ellen társtettesként különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emeltek vádat. Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2022 májusában a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, de az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla csütörtökön tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki, ezért 9 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, ellene mind a vádlott és védője, mind az ügyészség fellebbezéssel élhet, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az első fokon meghozott határozattal.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek