Újabb összecsapás a szombathelyi Fő téren

Három nappal a szombathelyi Fő téren történt garázdaságot követően újabb, rivális családok közötti összezördülésre került sor. Ezúttal kifejezetten sok rendőr érkezett a helyszínre és állítólag kés is előkerült.

Információink szerint többen is tárcsázták a segélyhívót, miután néhányan gázspray-vel fújták le egymást a szombathelyi Fő téren, majd hangos sikoltozás és trágár átkozódások közepette különböző tárgyakat lóbálva üldöztek egyeseket.

Rendőrautók a Fő tér szélén, zajlik az igazoltatás - Webcam-kép: IsisCom
TM/Nyugat.hu

Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! Neked csak pár kattintás, hogy továbbra is a téged érintő dolgokról tudósíthassunk.

Nyugat Média és Világháló Egyesület, adószám: 18889332-2-18
Ide kattintva érheted el kitöltési útmutatónkat!

Az elmondások alapján partvisnyelet és húsklopfolót láttak az üldözőknél, majd egyre többen csatlakoztak a csetepatéba. A jelek alapján ismét családok közötti összezördülés történt kedden délelőtt. Utoljára szombaton délelőtt zajlott Rúgás, ütés, kiabálás Szombathely Fő terén 2023. October 15. 22:44 hangos nézeteltérés a téren, amit szintén rendőrök szakítottak félbe.

Sok rendőr érkezett a helyszínre Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Sok emberrel beszéltünk a mai események után, akik elmondták, hogy ijesztő és félelemkeltő volt az, amit láttak. Az egyik bolt dolgozója szó szerint megkönnyezte a történteket, mivel akaratlanul is szívott a kifújt könnygázból. Az OTP-fiók környékén több irodában és lakásban is érezni lehetett a gázt, a munkatársak torokkaparásra panaszkodtak.

Rendőrök érkeztek a gázspray-s, húsklopfolós, seprűnyeles garázdaság résztvevőihez Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu
Azt, hogy pontosan mi történt, nagyon nehéz rekonstruálni, hiszen aki tehette igyekezett kimenekülni a cselekmények középpontjából.

Egy férfi azt mondta, hogy többen kiabálva befutottak az OTP melletti átjárón és az elöl szaladók gázsprayvel fújták le az utánuk sietőket. Ezután kergetőzés, fenyegetőzés kezdődött. Többen is említették, hogy az egyik nőnél húsklopfoló volt, egy férfi pedig partvisnyéllel "harcolt". Az egyik szemtanú alapján ezt egy Fő téren sétáló embertől zsákmányolta.

Rendőri igazoltatás a Fő téri garázdaság után, Szombathelyen Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Néhány perc múlva több nő is érkezett, akik a hangerejükkel és a sikoltozásukkal is hozzájárultak a káoszhoz. Egyre több trágár kifejezés hangzott el. A "k#rvázás", "f#szszopózás", "kutyázás" mellett elhangzott a "telefonszexes" kifejezés is. Az a "párbeszédekből" nyilvánvaló volt, hogy a felek ismerik egymást. Egy szemtanú kilenc szereplőt számolt össze, akik közül többen elfutottak a szirénákat hallva. Kiabálás, fenyegetőzés volt a Hefele Menyhért és a Kossuth utcában is. Több megtámadott nő egy vendéglátóhelyre menekült.

Rendőrök érkeztek a gázspray-s, húsklopfolós, seprűnyeles garázdaság résztvevőihez Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

A helyszínre három rendőrségi furgon, három járőrautó és legalább három civil jellegű rendőrautó érkezett. A szemtanúk elmondása alapján az igazoltatások után több embert előállítottak

A rendőrségnek elküldtük a kérdéseinket. A válasz megérkezése után a cikkünket frissítjük.

Kereskedők a történtekről

Beszéltünk több kereskedővel is, akik szerint nagyon káros, ami szombaton és kedden történt. Az embereket elijesztik a térről és félelmet keltenek bennük az üvöltözések és az attrocitások. Volt olyan boltos, aki elnézést kért, de kérte, hogy ne kérdezzük őt a történtekről, mert nem akar bajba kerülni. Más kemény fellépést vár a rendőrségtől, a szombathelyiek érdekében. Hozzátette: lehet bármilyen szép egy város, ha a turisták ilyesmibe botlanak, akkor erre fognak emlékezni és erről számolnak be az ismerőseiknek is.

Egy eladó elmondta, hogy nem véletlenül van kevesebb pad a környéken és ami van, azt is sokszor elfoglalják olyanok, akik bár dolgozhatnának, de mégis egész nap a téren lézengenek és a hangoskodásukkal nem keltenek jó benyomást az arra járókban. Az illető hozzátette, hogy ő több padot szeretne és azt, hogy azokat bárki nyugodtan használhassa.

Egy középkorú asszony elmondta, hogy a szombati csetepatéba is belecsöppent, ami nagyon rossz érzéssel és konkrétan félelemmel töltötte el.

ftcl1
TM/Nyugat.hu

Frissítés: Ismét volt live az eseményekről

Úgy tudjuk, hogy ezúttal is volt élő adás a történtekről. Az egyik ilyen videóban hallatszik egy nő a háttérben, aki cigányul kiabál. Meg nem erősített információnk szerint az elhangzó szöveg fordítása: "Most menj oda, most szúrd szíven, hogy ott haljon meg." Előtte a másik fél megkérdezi, hogy "késezel?", ami arra utal, hogy kést vett elő valaki. A 47 másodperces felvétel az átjáróban készült, hallatszik a gázspray sziszegése is.

Kérés az olvasókhoz

Tudjuk, hogy sokszor nehéz megállni, hogy valaki vulgáris, sértő kifejezések nélkül szóljon hozzá egy-egy eseményről beszámoló cikkhez, mi mégis ezt kérjük az olvasóinktól. A véleményt trágárság nélkül is le lehet írni úgy, hogy az üssön, vagy elgondolkodtasson. Köszönjük a megértést!

Öt ember őrizetben

Cikkünk megjelenésével egy időben a rendőrség is közleményt adott ki.

"A főkapitányságra 2023. október 17-én délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy Szombathelyen, a Fő téren többen összeverekedtek. Ezt követően a rendőrök négy férfit és egy nőt állítottak elő a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták egymást. Az adatok alapján az elkövetéshez gázspray-t és különböző konyhai eszközöket – sodrófát, húsklopfolót – is használtak.

A szombathelyi nyomozók a garázdákat csoportosan, a köznyugalmat megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló