15 lakásban nincs fűtés Szombathelyen, szivárgás miatt el kellett zárni a gázt

A lakásszövetkezet szerint két és fél hét kell a javításhoz, ha minden jól megy.

Elzárták a gázt a szombathelyi Szűrcsapó utca 2/A-ban – jelezte egy olvasónk. A lépcsőházban 15 lakás van, többségében egyedül élő idősek vannak, van olyan lakás, amiben ágyhoz kötött beteg is lakik. A lakásokban gázkonvektorokkal fűtenek, a meleg víz és a tűzhelyek is gázzal működnek.

Télikabátban a nappaliban

Péntek reggel a helyszínen, az egyik földszinti lakásban egy idős hölgy télikabátban, prémes sapkában ült a nappaliban, megmutatta a hőmérőt is, ami 12 fokon állt. Mint mondta, szedi elő a meleg cuccait, hogy kibírja a javításig hátralévő időt, úgy tudja, legalább két hétig tart a javítás.

Szűrcsapó 2/A
Télikabátban a nappaliban
Mészáros D. Zsolt

Az épület a Bem lakásszövetkezethez tartozik, péntek reggel sikerült elérnünk telefonon az elnököt, dr. Beliznai Pálnét. Mint mondta, jelenleg is azon dolgoznak, hogy minél előbb elhárítsák a hibát.

Elmondta, hogy a lakásszövetkezet sorra újítja fel a hozzá tartozó lakóházakban a gázvezetékeket, erre az épületre is elkészültek a tervek a nyár végére,

a felújítást a mostani fűtési szezon utánra tervezték, már a kivitelezési szerződést is aláírták egy vállalkozással.

Felújított a lakó, a szakember észlelte a gázszivárgást

Közben azonban az egyik lakó úgy döntött, hogy felújítja a lakását. Ehhez fel kellett szerelni az új gázórát, a lakó kérésére a szolgáltató szakembere meg is érkezett, és ő vette észre a gázszivárgást.

Szűrcsapó 2/A
12 fok a lakásban
Mészáros D. Zsolt

A szolgáltató azonnal elzárta a gázt a lépcsőházban, ahogyan azt a szabályok ilyen esetekre előírják.

Így 15 lakás maradt most gáz, azaz fűtés, meleg víz és gáztűzhely nélkül.

Ha minden jól megy, két és fél hétig tart a felújítás

A szolgáltató szakembere szerint, ha a gázórát le tudják szedni, pár nap alatt a méretlen fővezetéken. A lakásszövetkezet elnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásokban szükséges felújításokat most fel kell mérni, és a korábban kiválasztott, és a munkára már leszerződött kivitelező felújítja a rendszert.

Ehhez viszont minden lakót el kell érnie a lakásszövetkezetnek, ezen is dolgoznak most. De sok lakó napközben nincs otthon, és van lakás, ahol albérlő lakik, akit nem is ismernek. Hozzátette, a lakók választhatnak másik vállalkozót is a lakáson belüli munkákra, de neki vállalnia kell, hogy a lakásszövetkezet által megadott határidőt betartja.

Szűrcsapó 2/A
A Szűrcsapó 2/A
Mészáros D. Zsolt

Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a gázrendszerben az utcai gerinc- és a bekötő vezeték tartozik a szolgáltatóhoz, az épület főelzárójától a lakások gázmérőinek bemeneti oldaláig a lakásszövetkezet, a gázmérő és onnan a gázkészülékekig a lakók felelőssége, és nekik kell fizetni a javítást.

Dr. Beliznai Pálné azt mondta,

ha minden gyorsan és gond nélkül megy, ha mindenki betartja, amit kérnek tőle, akkor két és fél hét alatt végeznek a teljes felújítással.

Kérdésünkre azt mondta, már csütörtök délután kértek elektromos hősugárzókat a katasztrófavédelemtől, este kaptak is 10 darabot, amit oda is szállítottak a lépcsőházba.

Az elnök kijelentette, tudja, hogy ez most nagyon rossz helyzet, azon dolgoznak, hogy minél előbb helyreállítsák a gázszolgáltatást az épületben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet