Gázrobbanás Burgenlandban, egy súlyos sérült

Hétfőről keddre virradó éjjel gázrobbanás történt egy tárasasházban a Sopron melletti Sopronkertesen (Baumgarten).

A rendőrség szerint hétfőn este 23:30-kor eddig ismeretlen okból gázrobbanás történt egy társasházi lakásban. Nem sokkal később megérkeztek a tűzoltók, a mentők és a rendőrök is a helyszínre.

Gázrobbanás Sopronkertesen
Freiwillige Feuerwehr Mattersburg

A tűzoltók légzőkészülék használata mellett egy 60 éves férfit mentettek ki a megrongálódott lakásból. Őt súlyos sérülésekkel szállították a bécsújhelyi kórház traumatológiai osztályára.

A robbanás olyan erejű volt, hogy az érintett lakás erkélyének korlátja kiszakadt a helyéről, illetve további károk is keletkeztek az épületben, evakuálni is kellett a házat. A Tartományi Biztonsági Központ információi szerint egy személyt a helyszínen kellett még ellátni kisebb sérüléssel.

Hogy a gázrobbanást mi okozta, azt egyelőre nem lehet tudni, jelenleg zajlik a vizsgálat az ügyben. Az épületet lezárták, de statikus ellenőrzése után a lakók kedden visszatérhettek otthonaikba.

(ORF Burgenland)

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló