Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Gyebrovszki: Ebben a városban nem hülyék laknak

Az MSZP szombathelyi városi képviselőjével, Gyebrovszki Jánossal pályafutásáról, városi problémákról beszélgettünk.

Az utóbbi időben nem járt be a közgyűlésekre, elterjedt a hír, hogy beteg. Hogy van?

Túl vagyok egy műtéten és a vele járó tortúrán, jelenleg is kezelésekre járok. Egy éve tudtam meg, hogy beteg vagyok, akkor be is jelentettem a közgyűlésben Gyebrovszki egy ideig nem politizál 2012. April 26. 08:56 , hogy jó darabig nem leszek. Ennek ellenére figyelemmel kísértem a közgyűlést, igyekeztem részt venni a frakció munkájában, a véleményemet is rendre elmondtam.

A közgyűlésekre azért nem tudok menni, mert még nem vagyok abban az egészségi állapotban, hogy kibírjak egy nyolc-tíz órás intenzív cseszegetést. Azért mondok cseszegetést, mert időnként teljesen feleslegesen hordjuk fel a vizet az emeletre egy lyukas edényben. Rengeteg a felesleges üresjárat, még akkor is, amikor evidenciákról beszélünk.

De megvagyok, köszönöm szépen, és szeretnék olyan állapotba kerülni, hogy a szeptemberi közgyűlésen már ott legyek.

A legutóbbi, rendkívüli közgyűlésen is volt olyan ügy, amit Ön terjesztett be A garázstulajdonosoknak megér 50 ezret az útfelújítás 2013. August 03. 18:01 .

A képviselő legyen jelen az emberek életében. Ez most is így van, most is bejárok a helyi kocsmákba, kijárok a piacra, rendszeresen végigjárom a körzetemet, kimegyek a játszóterekre, veszekszem a Szompark munkatársaival, amikor nem végzik el a feladataikat.

Gyebrovszki János
Ma is kijárok az emberek közé
Mészáros Zsolt

Legutóbb például egy kivitelezési munkánál tönkretettek egy parkot, aminek a rendbetételét senki sem kérte számon rajtuk. Súlyos pénzeket fizetünk azért, hogy a parkjaink rendben legyenek. Az nem megy, hogy kiásnak egy árkot, aztán az ott marad, mellette meg elszáradnak a növények. Nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni a felelőtlen, nemtörődöm munkát.

2010-ben Szombathelyen két MSZP-s nyert egyéni választókerületben. Ön volt az egyik.

Egész pontosan öten voltunk az egész Nyugat-Dunántúlon. Czeglédy Csaba és én Szombathelyen, más nagyvárosokban meg összesen hárman. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy folyamatosan törődünk az emberekkel, őszintén és nyitottan figyelünk rájuk.

A közgyűlés MSZP-SZTKE frakciójában öt képviselő van, ebből ketten, Ön és Kővári Attila betegség miatt folyamatosan távol vannak. Korábban Czeglédy frakcióvezető mellett Ön volt az egyik legtöbbet, legvehemensebben felszólaló ellenzéki képviselő. Most maradt ő. Nem lehet könnyű így a frakciónak.

Hát, ha hiányzik a munkám, azt megköszönöm. Ám nálunk most is közös frakciómunka van, minden egyes alkalomkor leültünk és elvitázunk a dolgainkon. A Csaba és én egy keményebb, határozottabb, néha talán agresszívnak tűnő, ellenzékibb stílust képviselünk. Németh Kálmánnak és Kővári Attilának más a stílusuk, ők inkább a kompromisszumot keresik. Horváth Attila pedig egy kicsit még tapasztalatlan, első ciklusos képviselő.

Sok mindent megéltünk már ebben a rendszerben, voltunk már vezetői is a városnak, látjuk és értjük, miket lehet, és miket kellene megcsinálni. Ezért próbálkozom a lakosság bevonásával történő útfelújítással is, mert ez is egy fontos, új lehetőség lehet az emberekkel való közvetlen együttműködésre. Hiszen, ha valaki a saját zsebéből fizet, felelősebben kontrollálja annak felhasználását. Ha az országos kasszából adnak vissza valamit, az annyira nem érdekli a polgárokat.

Mit tart politikai pályafutása egyértelmű sikerének?

Azt azért kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb adózónk, a Jabil nem lenne itt a városban, ha én nem vagyok olyan „veszekedős”. Mert bizony, jó néhányan meg akarták vétózni, és másnak akarták adni azt a telket. Emlékszem, amikor az akkori ellenzék, a mostani többség engem támadott, hogy összemutyizok a cég vezetőjével. Pedig nem erről szólt a dolog.

Gyebrovszki János
Jó áron adtuk el a telket
Mészáros Zsolt

Hanem arról, hogyha egy cég vezetője Szombathelyre kétszáznál több munkahelyet hoz, akkor nyugodtan adhat neki a város egy építési telket. Hogy letelepedjen, építkezzen, ide járassa iskolába a gyerekeit, itt legyenek barátai, és ne egy átmeneti állapotnak tekintse Szombathelyt. Ezáltal jobban lobbizik a saját cége érdekében.

Jó áron adtuk el a telket a Jabilnek, stabil munkahelyeket hoztak létre, szervizt üzemeltetnek, és nem hektikusan foglalkoztatják a munkavállalókat, mint más bedolgozó cégek.

Van ideális városmodellje?

Egy város olyan, mint egy részvénytársaság. A részvényesek a lakók, az igazgatótanács a közgyűlés, a részvénytársaság elnöke a polgármester. És mindehhez van egy apparátus. A feladat az, hogy a város a működése során nyereséget hozzon létre, amit az életszínvonal emelésére tud fordítani.

A városok versenyeznek egymással. Befektetőkért, pénzekért. És minél nagyobb hozzáadott értéket tud egy város adni az adott iparághoz, vagy céghez, annál nagyobb nyereség csapódik le abban a városban.

Ehhez fontos a kultúra, a sport, az oktatás, az infrastruktúra. Mert ezek adják azt az alapot, amire egy befektető azt mondja, ide érdemes jönni, ez nem egy porfészek. A városnak ugyanúgy része egy színház, egy szép főtér vagy egy jól működő iskola. Azért, hogy befektetőket vonzzon, és azért, hogy emberek - akik a cégeknél dolgoznak - jól érezzék magukat ebben a városban.

2008 előtt a szociális terület felelőse, irányítója volt…

2008-ban Soós József átállása és a Fidesz többségbe kerülése után Szakály Gáboré lett ez a terület. Akkor jöttek a Savaria Rehab Teames mutyik Korrupciós ügy: A Savaria Rehab Team ügyintézője szerepel a hangfelvételen 2010. September 29. 10:28 , és azóta van ilyen „kiváló” vezetése a Savaria Rehab Teamnek, mint a felsőfokú végzettség nélküli mérlegképes könyvelő.

Hát igen, azóta határozottan látható ez a Gyebrovszki - Szakály ellentét. Úgy látszik, nagyon nem teszik Önnek az új helyzet.

Korábban, függetlenül attól, hogy kinek volt többsége, viszonylagos egyetértés volt abban, hogy s szociális területen nem politizálunk, hogy a rászorultság és a szolidaritás elve alapján döntünk támogatásokról, kizárólag szakmai alapon. Mihelyst engem leváltottak, a területre jelentősen benyomult a Fidesz, és sorra számoltak le az emberekkel.

Meggyőződésem, hogy a Gábor nem foglalkozik annyit a szociális területtel, amennyit foglalkoznia kellene. Nehezen éltem meg a különböző cégek leépülését is, illetve a cégvezetőknek a Fideszhez való erőteljes orientálódását. Azt gondolom, hogy egy cégvezetőnek nem az a feladata, hogy pártpolitikai érdeket szolgáljon, legyen az bármilyen jellegű. Az a feladata, hogy a saját ágazatán belül lobbizzon, dolgozzon a saját cégéért, fejlessze a szolgáltatásait.

A szociális terület egyébként is egy nagyon érzékeny pont ma. Kiket, mennyivel és hogyan segítsünk?

A szociális területen van egy alapvető gond. A segélyezés és a segélyezettek nem mindig találkoznak egymással. Van egy potyautas rendszer, amikor olyan emberek kapnak támogatást, akik már nem rászorultak. Ennek az ellenőrzése viszont nehezen oldható meg, személyiségi jogokat is sérthet, meg nehéz utánajárni mennyi pénz is van valakinek a zsebében.

Gyebrovszki János
A szegények érdekeit kell képviselnünk
Mészáros Zsolt

Nekünk elsősorban a szegények érdekeit kell érvényesítenünk, a rászorulóknak kell segítenünk. Ezt a lehető legdifferenciáltabban, a lehető leghatékonyabban, legolcsóbban kell megtenni, és a lehető legjobb időben. Tudni kell, mikor kell adni.

Megmenteni egy lakástulajdonost a lakásában, és adni neki százezer forint támogatást, hogy ott maradhasson, sokkal olcsóbb, mint megvárni, amíg teljesen leépül, elveszíti a munkahelyét, a lakását, szociális támogatásból él, a lakhatását is nekünk kell megoldani, és a gyereke gyermekvédelmi támogatást kap az iskolában. Ez már sokkal többe kerül, mint százezer forint.

Régi vesszőparipám az idősek ellátása is. Sok idős ember magára marad a saját ingatlanjában. Ha beteg lesz, a város nem teheti meg, hogy ne támogassa. Súlyos százezreket költ rá, majd ha meghal, akkor megjelenik az örököse, és viszi a tulajdonát.

Ezt a franciák úgy oldják meg, hogy ráterhelik az ingatlanra az ellátás költségeit. Hogy ha jön az örökös, akinek egyébként kötelessége lett volna az idős ember tartásáról gondoskodni, akkor a város mondhatja, hogy az Ön édesapjának az ellátása ennyibe és ennyibe került, ezt az összeget kérjük az ingatlan árából. Mi közvetlenül az idős embert támogatjuk, de sajnos közvetve az örökösét is.

Nézzünk egy másik fájó pontot. Erkölcsi okokra hivatkozva leváltották a közbeszerzési bizottsági elnöki tisztjéből is.

A rendőrség megvádolt Sikkasztással gyanúsították meg a szombathelyi városi képviselőt 2011. April 12. 17:36 egy állítólagos sikkasztással. Ez egyszerűen nevetséges. Aztán a közgyűlésben felálltak a fideszes képviselők „Gyebrovszkinak le kell mondania a közbeszerzési bizottság elnökségéről" - Frissítve 2011. April 13. 15:07 - többek közt jogot végzett emberek - és elmondták, hogy a Gyebrovszki milyen nagy szemétláda, le kell váltani a bizottsági elnöki tisztéről, majd, ha tisztázódik a dolog, akkor visszakaphatja a helyét.

Az ügyben Czeglédy Csaba volt az ügyvédem. Ő elmondta, hogy a meggyanúsításom alaptalan, nem is érti, miért indult eljárást. Érdekes módon, amikor a Haladás vezetője később bevallotta, hogy sikkasztott, erről senki sem beszélt a közgyűlésben, az illető tovább végezte a munkáját, és másra fogják az általa elkövetett dolgokat.

Aztán mikor az ügyészség helyt adott a panaszomnak Ügyészségi határozat: Gyebrovszki ártatlan 2011. May 04. 18:13 , és megszüntette az ellenem folyó eljárást, senki a Fideszből, sem Tenki Mária ügyvédnő, sem Szakács Dávid jogász nem vette a fáradtságot, hogy azt mondja nekem: bocs! Majd a megyei főügyészség is megerősítette, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény. Nem volt bocsánatkérés, nem kaptam vissza az elnökséget.

Az egész arra volt jó, hogy egy zöldfülű, teljesen alkalmatlan embernek odaadják a közbeszerzési bizottság vezetését. Aki tökéletesen bólogat arra, amit ők közbeszerzésnek neveznek…

Az ilyenek nem veszik el az ember kedvét?

Igenis, meg nem is. Mert az jó, amikor az emberek megköszönik, hogy megcsináltattam az orvosi rendelőt és végre tolókocsival is be tudnak menni. Vagy elnézegetem a körzetemben a megszépült panelházakat. Vagy bemegyek a kocsmába, és leülök beszélgetni az emberekkel. Ezek engem jobban feltöltenek, mint amennyire bánt, amit tettek velem.

Gyebrovszki János
Örülök, ha szombathelyinek hisznek
Mészáros Zsolt

Pont ezért nem szeretnék listás képviselő lenni, mert nekem életelemem az, hogy az emberekkel beszélgetek, meghallgatom a problémáikat és segítek nekik. Számomra ez jelenti a valódi képviselőséget, emberek képviseletét.

Sokan úgy tudják, hogy Ön szombathelyi származású. Pedig nem itt született.

Örülök, ha ezt hiszik. 1994 óta lakom Szombathelyen, szeretem ezt a várost. Szoktam mondani, hogy vannak emberek, akik ide születtek, és vannak, akik ezt választották. Én tudatosan választottam. Imádom a környéket, a környezetét, a növényzetét, a levegőjét, a piacát. Eredeti szakmám kertész, ezt inkább csak a szakmában tudják, 32a Prenor felügyelőbizottságában dolgoztam elnökként. Eléggé vitatkozós a kapcsolatom a Szompark jelenlegi vezetésével is, mert tudom, mit hogyan kellene csinálni. Az biztos, hogy nem így, ahogy most ők teszik.

Már politikus volt, amikor Szombathelyre költözött?

Igen! Budaörsön és a 11. kerületben laktam. 1990-ben az első kampányt még ott csináltam végig a Keller Laciékkal. ’94-ben már az itteni kampányba vetettem bele magamat segítőként, még szórólapokat is hordtam ki. De így kell kezdeni.

Aztán külső bizottsági tag voltam az idegenforgalmi szakmai bizottságban. Majd 2002-ben bekerültem a közgyűlésbe, egyéni képviselőként. Olyan körzetben győztem, ahol korábban csak fideszes nyert, Szabó Gábor és Kövesdi Zoltán - Kövesdi most államtitkári rangban az országos közbeszerzési titkárság vezetője.

Azóta is ennek a körzetnek vagyok a képviselője. Igaz, 2010-ben egy részét elcsatolták. Azokon a területeken anno sok utcát megcsináltattam, és a mai napig is hívnak utcabálra, rendezvényekre, pedig már nem tartoznak a körzetemhez. Ez is visszaigazolás számomra és jól esik.

Miért az MSZP-t választotta annak idején?

Nem politikai karriert akartam építeni. Az embereken akartam segíteni. Talán ez abból is adódik, hogy egyedül, család nélkül nőttem fel, egy budapesti gyermekotthonban. Megtanultam közösségben élni, a közösségért felelősséget vállalni és a közösségért tenni.. Alapvetően egy baloldali érzelmű, gondolkodású ember voltam és maradtam.

Soha nem fordult meg a fejében, hogy otthagyja a pártot? ?

Nagyon sok konfliktusom volt az MSZP-vel, a helyi és az országos vezetéssel is. Ne felejtsük el, hogy a botrányos Tóth Csaba-féle hatalomátvételi ügyet Zuschlagék valóban fiktív szoci tagokat léptettek be Vasban 2008. October 21. 16:02 én csináltam végig helyben, az etikai bizottságban. Sokszor én voltam az egyetlen ember - egy-két külsős segítséggel -, aki sziszifuszi módon kereste a Tóthék által fiktív módon beléptetett embereket. És én voltam, aki indítványozta a pártból való kizárását.

A jelek szerint hiába, mert Tóth Csaba most országgyűlési képviselő a fővárosban Semmiből sem tanulnak? - A fiktív tagtoborzó Tóth Csabát újra indítja az MSZP 2010. January 22. 11:05 .

Ezek után gondolhatja, hogy nem értek egyet a pártom minden lépésével. A nyolcéves városvezetői ciklusban állandó belső ellenzék voltam, és a kritikáim jó része be is jött. Akkor is, és most is azt mondom, hogy az egyéni képviselői munkán keresztül lehet egy városvezetést megítélni, látszat és pr-akciókkal nem. Most is megy ez a „Magyarország jobban teljesít” Fidesz-duma - ezzel csak lejáratni lehet egy politikai vezetést. Ebben a városban nem hülyék laknak!

Gyebrovszki János
Van, amit nem lenne szabad bizonyos életkor alatt csinálni
Mészáros Zsolt

Hanem olyan emberek, akik szeretik, tisztelik a városukat, értik és látják, mi történik körülöttük. Sőt, azt is, ki mennyire elkötelezett a város ügyei iránt, és ki próbál az egyéni érdekeiből városi érdekeket csinálni. Mert ilyen is van jó pár.

Mi a véleménye az MSZP mostani irányvonaláról? Ellenzéki együttműködés, nemegyüttműködés, Bajnai-Mesterházy, stb. A vidéki párttagok is beleszólnak ezekbe a dolgokba?

Nehezen élem meg, hogy olyan emberek, akik etikailag kifogásolható módon jutottak előre a pártba, felsővezetői támogatást kapnak a mai napig. Ennek ellenére véleményem szerint az MSZP a legsokszinűbb, legliberálisabb, és legdemokratikusabb párt. A korszakváltás még nem zajlott le nálunk teljesen, az előző országos vezetés még eléggé köti a mostani, fiatalabb vezetés kezét.

Jöjjenek a fiatalok, menjenek az öregek?

Nem egészen, vannak dolgok, amiket bizonyos életkori tapasztalat nélkül nem szabad csinálni. És ez igaz a mostani városvezető frakció több tagjára is. Akik fiatal gyerekként, pökhendien, sokszor nyikhaj módon válaszolgatnak, vagy vernek le olyan ügyeket, amiket meg kellene csinálni. A felelősség súlyát sok esetben nem érzik.

És mi a véleménye a helyi MSZP-ről? Sokan mondják, hogy nem elég aktívak.

Osztottunk élelmiszert akkor, amikor mások báloztak, osztottunk fát a rászorulóknak, jogsegélyszolgálatot tartunk fel, ahová egyre többen jönnek. Például olyan emberek is, akik három éve pénzt, időt, energiát öltek abba, hogy fideszes politikust támogassanak, és most átverve érzik magukat.

Szóval csináljuk mi a dolgunkat, de ne felejtsük el, nemcsak az országos, de a helyi sajtóban is jelentős fideszes túlsúly van. Létrehoztak egy újságot városi pénzből, amiben egyetlen ellenzéki politikus nem jelent meg, amióta működik. Ellenben minden oldalán minimum egyszer ott van Puskás Tivadar és Hende Csaba. Hát, ez eléggé direkt propagandát jelent.

Megszüntették a városi tévé közgyűlési adását is, nehogy az emberek maguk vonhassák le a következtetéseiket arról, amit ott látnak, és ami ott elhangzik.

Ami érdekelné az embereket, azt eltitkolják az újságban, a tévében, a rádiójukban. Országosan ugyanez a helyzet, és igaza van annak, aki azt mondja: ha az MSZP és a Bajnai-féle alakulat az egymás közti vitával tölti ki a szűk médiafelületüket, akkor valóban nagyon komoly problémáink lesznek.

De ha az ellenzék véleménye nem jelenik meg a sajtóban, ami meg megjelenik, azok a vitákról szólnak, akkor miben reménykednek?

Hiszek abban, hogy az emberek a saját bőrükön tapasztalják: nem növekedett a bérük, holott a helyi és országos politika ezt állítja. Látják, hogy mi van a városban, milyen lobbiereje van Szombathelynek más városokhoz képest, hogy a helyi politikusok hogyan viselkednek, vagy egyáltalán tartanak-e fogadóórát a választókörzetükben.

Gyebrovszki János
Hiszek az emberekben
Mészáros Zsolt

Mert sokan vannak, akik három év alatt csak egy-kétszer akartak találkozni a körzetükben élőkkel. És azt meg nem lehet minden ciklusban eljátszani, hogy cserélgetik egymás között a körzeteket. Ha te most itt egyéni képviselőként leszerepeltél, mert semmivel sem foglakoztál, s ezt tudják is rólad, akkor átmész egy másik körzetbe, mert ott még nem ismernek…

Miért kellett Ágh Péternek otthagynia a Joskar-Ola lakótelepet és kimennie a Petőfi-telepre? Valószínűleg azért, mert nem jól végezte a munkáját, és veszélyben érezte magát.

Igenis, ott kell lenni az emberek között. Érvelni kell, indokolni kell, és segíteni kell! És nem csak a választás előtt két-három hónappal, hanem folyamatosan.

Nem bánta meg, hogy politikai pályára lépett?

Nem bántam meg, szeretem csinálni. A politika szolgálat, és én valóban annak tekintem. Az egy másik kérdés, hogy mások ezt hogyan gondolják. Persze, van időszak, amikor kicsit elkeseredem, vannak kudarcaim, veszekedéseim, volt amikor úgy éreztem, elegem van a saját frakciómból is. De nem hagytam ott, és nem is fogom otthagyni. Ez egy közösség, aminek én is része vagyok, és egy jó közösség.

Én egy olyan párnak vagyok a tagja, ahol meg lehet mondani akár a Mesterházy Attilának is, hogy mi hülyeség abban, amit csinál, és sorolni lehet a hibákat. Ennek a pártnak az elnökjelöltjei eljönnek Szombathelyre beszélgetni, megmérettetni magukat, a hétköznapi párttagok között, direktben. Mert ők adnak mandátumot a kongresszusi küldötteknek. Ezt én szeretem!

Jelentősen lejjebb adtam a vállalkozói tevékenységemet, az egyéb munkáimat, hogy a betegségem ellenére folytathassam a politikai munkámat. Még akár lógó béllel is, mert szeretem ezt csinálni. Értelem, célok, feladatok nélkül nem ember az ember.

Ha ez nincs, akkor az ember leépül lelkileg, aztán fizikailag, egészségileg is. És meghal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

A garázstulajdonosoknak megér 50 ezret az útfelújítás

Ennyit fizetnének, ha az önkormányzat megcsináltatná a szombathelyi garázsok előtti utat. A körzet képviselője precedensről beszél.

Gyebrovszki egy ideig nem politizál

Hosszas viták, alig érthető jogászkodások, és szinte nulla érdemi döntés. Így foglalnánk össze az áprilisi közgyűlést. Gyebrovszkira pedig műtét vár.

Ügyészségi határozat: Gyebrovszki ártatlan

Ismeretlen személy tett feljelentést néhány hete Gyebrovszki János városi képviselő ellen, műszaki cikkeket keresve rajta. Az ügyészség döntését ma ismertette a sajtó előtt a jogi képviselő.

„Gyebrovszkinak le kell mondania a közbeszerzési bizottság elnökségéről" - Frissítve

A szombathelyi Fidesz-frakció szerint a sikkasztással vádolt képviselő nem töltheti be a posztot, amíg nem tisztázódik az ügye. Szerintük vallomást kellett volna tennie, mert most úgy tűnik, titkolnivalója van.

Sikkasztással gyanúsították meg a szombathelyi városi képviselőt

Gyebrovszki Jánoson állítólag három használt műszaki cikket, egy nyomtatót, egy telefont és egy számítógépet keresnek. Jogi képviselője komolytalannak tartja az ügyet, azt mondja, munkaügyi vitáról lehetne szó.

Korrupciós ügy: A Savaria Rehab Team ügyintézője szerepel a hangfelvételen

Írja informátorára hivatkozva a Népszava. Aki egyébként minden, a szombathelyi politikus korrupciós ügyről birtokában lévő bizonyítékot átadott a rendőrségnek.

Semmiből sem tanulnak? - A fiktív tagtoborzó Tóth Csabát újra indítja az MSZP

A Vas megyéből botrányok között távozott Tóth Csabát Budapesten indítja az MSZP. Öt évvel ezelőtt Kiss Péter kemény fellépése kellett eltüntetéséhez.

Zuschlagék valóban fiktív szoci tagokat léptettek be Vasban

Zuschlag János személyi titkára, Lados István beismerte: főnöke utasítására hamis tagbeléptetési jegyzőkönyveket írt alá. Tehát igaz mindaz, amiről éveken át cikkeztünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra