Azt mondták az imént, hogy sok mindenben hasonlítanak egymáshoz. A legfeltűnőbb, hogy mindkettőjüknél előfordult már többször is, hogy saját véleményük erősebben befolyásolja Önöket, mint a frakciófegyelem.
Prugberger Emil: Valóban hasonlítunk egymásra néhány dologban. Közel azonos korúak vagyunk, és így, közel a hetedik ikszhez, az ember már komoly tapasztalattal rendelkezik. És valóban, mindkettőnknek van kialakult véleménye. Amit alapvetően a város érdekében képviselünk, hacsak nem tudnak komolyan az ellenkezőjéről meggyőzni. Azt hiszem, ilyen korban az ember, ha megkapja a választók bizalmát, már megengedheti magának, hogy kifejezze azt, amit helyesnek tart. Meggyőződésem, hogy mi ketten nem a leggyengébb, hanem a legerősebb láncszemei vagyunk a saját csapatunknak. Minket nem lehetne kirángatni onnan.
Csermelyi András: Igen, így van, ahogyan az Emil mondja. Ugye, ebből a ciklusból lement már két év, és ebben a két, de legalább másfél évben én nagyon komolyan vettem a frakciófegyelmet, és számos olyan dolgot meg is szavaztam, amivel egyénileg nem igazán értettem egyet. Ez aztán elég komoly konfliktusokat, lelkiismeret furdalásokat okozott nekem. Sajnos, egy-két ügy utólag azt igazolta, hogy jó lett volna, ha nem szavazom meg, mert most talán a saját frakciónk is könnyebb helyzetben lenne. Egy idő után aztán elhatároztam, hogy a jövőben csak azt szavazom meg, amivel egyet tudok érteni. A mostani szituációban könnyebb helyzetben is vagyok, mert amíg én is a tizenötnek voltam a része, addig nagyon meg kellett gondolnom, hogy miattam esetleg valami megbukik. Most már nem rajtam múlik a dolog, tehát kisebb ebben a vonatkozásban a felelősségem.
Emil szavazatára azonban az új többségnek van szüksége, olykor mégis külön szavaz.
Cs. A.: Előfordul olyan is, hogy valamit Emil megszavaz, én meg nem tudom azt az ügyet támogatni.
P. E.: Persze, nyilván most rajtam a felelősség. Csapatmunka zajlik, és nem arról szól a történet, hogy én folyamatosan kiszavazok. Arról, hogy én ezt előre közlöm a frakciószövetséggel, és akkor elkezdődik a kompromisszum keresése. Van, amikor engem is meg lehet győzni, de én is meg tudom győzni esetleg a többieket, hiszen nyilvánvalóan szövetségesek vagyunk.
Cs. A.: Ilyen vonatkozásban nekem nagyon rosszak a tapasztalataim. Nem érzem úgy, hogy én a saját frakciómat rendre meg tudom győzni. Sőt, egy nagyon rossz rendszer alakult ki, miközben már napok óta nálunk vannak a közgyűlési anyagok, egy-két nappal a testületi ülés előtt tartunk frakcióülést, ahol elmondhatjuk a véleményünket. Ennek semmi értelmét nem látom, nem azt akarják tudni, hogy mi az ember véleménye egy konkrét üggyel kapcsolatban, hanem győzködik, hogy mit szavazzon meg.
Ezért van, hogy olykor a közgyűlésen szólal fel a polgármester véleménye ellenében?
Cs. A.: Hát persze.
P. E.: Úgy vélem, kevesebbet egyeztet a polgármester úr, nincs is rá ideje. Az utóbbi időben én is azt vettem észre, hogy bizonyos tekintetben nem hajlandó kompromisszumra.
Az egyeztetések fontosságát már régóta hangoztatja mindenki. Most néhány esetben úgy tűnik, hogy látszik ennek az eredménye. A két oldal között hogyan mennek ezek a tárgyalások?
Cs. A.: Ezt mi nem tudjuk megmondani. Én sem tartozom a saját társaságom kemény magjához, és az Emil sem az övéhez. Habár Emil azért nálam jobban, hiszen ő kulcsszereplő.
P. E.: Az egyeztetésekről nem is tudunk. Hallom, hogy X bent ült Y kocsijában, és miközben a nyílt színen szöges ellentétben vannak egymással, ott vidáman, barátságosan beszélgetnek. Egymás között azért folynak tárgyalások, mi azért vagyunk gyenge láncszemek, mert ezekben nem vagyunk benne. A véleményünket elmondjuk esetleg a frakcióülésen, és vagy figyelembe veszik, vagy nem. Az enyémet azért általában igen.
Cs. A.: Ugye, van egy polgármester, van három alpolgármester, a mi oldalunkon van még két frakcióvezető, ez az a mag, akiknek hivatalból egyeztetni kell.
De Ön is tanácsnok…
Cs. A.: Ez egy cím, aminek nincs nagy jelentősége. Egy konkrét feladatnak vagyok a felelőse, mint a közbeszerzési bizottság elnöke. Ez adja egyébként a legtöbb munkát, hiszen minden héten ülésezni kell, a közbeszerzés egyre bonyolultabbá válik, emiatt mind több a napirend. Ezt a feladatot ellátom, de az én tanácsnoki funkcióm nem ér annyit, mint egy bizottsági elnöki poszt. Hiszen a közbeszerzési bizottság nem dönthet, csak véleményezési joga van. Nálunk elég sok a vezető, azoknak a feladata az egyeztetés.
P. E.: Én azért speciális helyzetben vagyok, hiszen Bandi egy olyan koalíciónak a tagja, amelyik a várost vezeti. Engem a választásokon a Fidesz is támogatott, és ezzel a támogatással nyertem az egyéni körzetemben. Más lenne a helyzet, ha nem nyertem volna egyénileg, mert akkor a Pro Savaria listájáról jutottam volna be. Én messzemenőleg akceptálom a Fidesz támogatását, és döntő kérdésekben a frakciójukkal szavazok. Mi a Bandival egymás között csak viccelődünk azon, hogy mi vagyunk a gyenge láncszemek.
Az átrendeződés után szóba került még egy alpolgármesteri tisztség, aki az egészségügyért lett volna felelős. Egyértelmű, hogy Ön volt a jelölt.
Cs. A.: Ez szerintem egy taktikai lépés volt, oszd meg és uralkodj. Ehelyett lett aztán a két új tanácsnok.
P. E.: Én ebben nem is vagyok képben. Valóban folytak erről tárgyalások, de a szervezetek között.
Önnel nem is tárgyaltak?
P. E.: Megkerestek, de én nem voltam döntési helyzetben. Mondtam, hogy én a Fidesz és a Pro Savaria támogatásával jutottam be a közgyűlésbe, nyilvánvaló, hogy egy ilyen döntés előtt ezzel a két szervezettel kell egyeztetni.
Ha belegondolunk, egyikőjük sincs azért könnyű helyzetben. Egy-egy frakció tagjai, egyéni választókörzetük van, és emellett fontosnak tartják a saját véleményük kifejezését is.
Cs. A.: Persze, hogy nem könnyű. De én, ha a tanácstagi pozíciót is figyelembe vesszük, akkor 1984 óta vagyok a Derkovits lakótelepi körzetben képviselő, ismerem a városrész problémáit. Az a szerencse, hogy egy ilyen lakótelepnél mások a problémák, mint egy peremkerületben, ahol néha még járda sincs. Több mint 40 éves a lakótelep, itt inkább az a gond, hogy minden kezd elavulni, elöregedni. Persze, vannak szociális problémák is, az ember igyekszik néhány fontos dolgot megoldani, ehhez talán nem is kell olyan nagyon nagy érdekérvényesítő képesség. Viszont mindig vigyáztam, akkor is, amikor alpolgármester voltam, hogy a funkciómat ne arra használjam, hogy a saját körzetemnek valami rendkívüli előnyt szerezzek meg. Van olyan alpolgármester most, aki ezt máshogyan csinálja.
P. E.: Igen, a szocialistáknál nagyon erős a központi mag, sok az
erős kutya
. Én talán azért vagyok könnyebb helyzetben, mert egy civil szervezet képviselője vagyok. Eddig mindig szót értettem azzal a társasággal, akik között ülök. A választói körzet az más kérdés, nagy a bunyó, de talán azokat a nagy dolgokat sikerült, vagy remélem majd sikerül kiharcolni, mint például az útfelújítások. Mert az nem megy, hogy mondjuk a Négyesi út egyik felét felújítják, a másikat nem, mert másik képviselő körzetébe tartozik.Ha nincsenek is benne a frakciószintű egyeztetésekben, gondolom, nem hivatalosan akár egymással, akár más képviselőkkel azért megbeszélik az ügyeket.
Cs. A.: Úgy érzem, én a saját társaságom tagjaival és az ellenzékiekkel is nagyon normális kapcsolatban vagyok. Vannak azért fiatalabbak is, akikkel még nem nagyon ismerjük egymást, de a normális viszonyt még a mostani változás sem rontotta meg. Különben is az a véleményem, hogy az ember inkább próbáljon javítani a helyzeten, mint hogy megmerevedik és elkezd a másik oldalra kiabálni. Nem mindennel vagyok elégedett, ami mostanában történik, de nem biztos, hogy át kell menni gyűlölködésbe, a lövészárkok szélesítésébe. Jó, erre mondhatja valaki, hogy engem érintett a legkevésbé a változás, mert nem akartak leváltani a közbeszerzési bizottság éléről. Talán látták, hogy tisztességesen igyekszem csinálni.
P. E.: Úgy érzem, én megkapom a tiszteletet a fiatalabbaktól, a képviselőtársaimtól. Ezt igyekszem is visszaadni, jó kapcsolatot kialakítani. Néha azért nem sikerül, mert mondjuk, személyi kérdéseknél valóban köt a frakciófegyelem, és bizony, nem szívesen szavazok valaki ellen. De miután
sokan vannak a hivatottak és kevesen a választottak
, ahogyan a Biblia mondja, néha óhatatlanul sérelmeket kell okozni. Ezt nem szívesen teszem és igyekszem jó kapcsolatot tartani, hiszen együtt ülünk a testületben, együtt döntünk.Cs. A.: Ami a frakcióhoz való igazodást illeti, én is úgy vagyok, mint az Emil. Csak az ember néha-néha bizonyos dolgokban annyira meg van győződve az álláspontjáról, hogy már nem tudja meggyőzni magát arról, hogy lemondjon róla. Például szeptemberben nem szavaztam meg a költségvetés-módosítást, pedig elég kemény dolog egy frakciótagtól, hogy az ellenzékkel együtt szavaz. Szívem szerint legszívesebben most sem szavaztam volna meg, csak úgy gondoltam, ha már az ellenzék is támogatja, miért én legyek egyedül, aki nemmel voksol. Tudniillik az volt a véleményem, hogy a jelenlegi és a bekövetkező helyzetben nem lett volna szabad ezt a módosítást megcsinálni. Ellenben a februárban elfogadott és az első módosított költségvetést végig kellett volna vizsgálni, mit lehetne még megtakarítani.
Ezt az én lelkiismeretem nem bírja el
Az érdekes ugyanis, hogy országosan a miniszterelnök szájából, meg mindenki szájából az hangzik el, hogy tartalékot kell képezni, csökkenteni kell a kiadásokat, fel kell készülni a válságra, mi meg még közel 300 millióval növeljük a hiányunkat. Ezt már az én lelkiismeretem nem bírja el. A frakcióm tagjai szerintem azt gondolják, nehéz ember vagyok, aki ha valamit az agyába vesz, abból nem enged. Most már bánom, hogy korábban megszavaztam néhány olyan ügyet, amivel nem értettem egyet, akkor az én szavazatom volt a tizenötödik. Lehet, hogy kisebb botrány lett volna belőle, de előbbre lennénk. Mondok egy példát, nagyon bánom, hogy az új autóbusz pályaudvar területének előzetes megvételét megszavaztam. Mennyivel könnyebb döntési helyzetben lennénk, ha csak opciós szerződést kötöttünk volna rá.
Önnél, Emil, mi volt a legnagyobb ügy, amikor frakciója ellen szavazott?
P. E.: A Savaria Fórum közbeszerzési ügye. Én a Vas Népe pályázata ellen szavaztam, Bandi egyébként meg mellette, ő is a frakciója ellen voksolt. Azért szavaztam akkor így, mert meg voltam arról győződve, hogy a Pannon Lapok olyan monopolhelyzetbe jut, amit nem lehet egy társaságnak odaadni. De én könnyű helyzetben vagyok, hiszen főként az egészségüggyel foglalkozom, amiben a közgyűlés közös állásponton van. A kórházzal kapcsolatban a megyével folyik a vita, itt a polgármester úrral együtt valamennyiünknek azonos a véleménye. A városi Fidesznek is vitája van a megyével abban, hogy a kórház személyi politikája, és szentgotthárdi székhelye tarthatatlan. Elvándorolnak az orvosok, ezen változtatni kell, ebben teljesen közös nevezőn vagyunk. Igaz, hogy mi a Bandival viccelünk a gyenge láncszem kifejezéssel, de nem mi vagyunk azok, akik átállnak a másik oldalra.
Cs. A.: Valószínűleg mindenki előbbre lenne, ha a jobboldal többször meghallgatná az Emil véleményét, a baloldal meg az enyémet. Egyikőnk sem hebehurgya, bőven van tapasztalatunk…
P. E.: És csak abban nyilatkozunk, amihez értünk, amire egyértelmű a rálátásunk.
A felügyelőbizottsági helyek újraosztása viszont rendesen felkavarta a kedélyeket.
Cs. A.: Nyilvánvaló, hogy nekem sem tetszik, ez egyértelmű. Azt tudomásul vettem, hogy valami korrekciónak kell lennie. Az lett volna a jó egyébként, ha a közgyűlés megalakulásakor kiegyensúlyozottabban lettek volna elosztva a helyek, akkor most nem így alakultak volna a dolgok. De az az érzésem, hogy most meg a ló másik oldalára lendült át a dolog, természetesen a mi kárunkra. Nyilvánvalóan nekünk is engedni kellett bizonyos dolgokban, én abban bíztam, hogy az ellenzék sem csinál teljes váltást. De nem ez következett be.
P. E.: Azért voltak előzményei. Amikor Molnár Miklósnak három hónapja volt hátra az Ipari Park felügyelőbizottsági megbízatásából, az akkori többség zárt ülésen egyszerűen kitette a bizottságból. Meg lehetett volna várni azt a három hónapot, de így mély sérelem maradt benne.
Cs. A.: Ilyeneket nem kellett volna nekünk sem csinálni…
P. E.: Én akkor majdhogynem letérdelve kértem, hogy maradhasson, de nem tudtam meggyőzni a másik oldalt. Aztán, az alakuló közgyűlésen egy nagyon törékeny 15-14-es arány jött létre, de csak egy bírósági vita után. Ebben az arányban történtek döntések, de ehhez kellett az MDF és az ESZE szavazata is. Ezért etetni kellett ezeket a szervezeteket, és azokat a képviselőiket, akik aktívan részt vettek a döntéshozatalban. Felügyelőbizottsági tagságokkal, engedményekkel, egyebekkel, még akkor is, ha az nem volt megalapozott. De nem esett jól az sem, hogy mindenféle egyeztetések nélkül kellett szavazni az új tagokra. Ez rossz volt, valóban egy lefejezés történt. Olyan embereket kellett kiszavaznom, akiket respektáltam, jól ismertem. Azért, mert azt volt a döntés, két évig ők osztották a helyeket, most ezt adjuk vissza, így fifti-fifti. Nagyon kemény döntés volt, mégis lehetett itt látni, hogy nem vagyok gyenge láncszem.
Cs. A.: Néhány dolgot azért finomabban lehetett volna csinálni. Voltak íratlan szabályok, amelyek tizenvalahány éve kialakultak, most is be kellett volna tartani ezeket. Ilyen volt például az, hogy a Vasivíz Zrt-nél minden ciklusban egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőt delegáltunk. Igaz, hogy ott is volt egy ügy, megbántam később, hogy én is megszavaztam. Amikor leváltattuk Lendvai Ferencet az igazgatóságból, mert előre nyilatkozott egy áremelésről. Lendvait most a jobboldal visszahelyezte a posztra. De ettől függetlenül, az íratlan szabályt be kellett volna tartani, egy főt részünkről is ott tartani. De igaza van Németh Kálmánnak abban, hogy a SZOVA igazgatótanácsába vagy felügyelőbizottságába egy SZDSZ-est delegálni kellett volna. Ezek azok a dolgok, amiket talán árnyaltabban kellett volna csinálni.
Revans?
P. E.: Az emberek revansnak vették, de megmondom őszintén, én nem szeretem az ilyen revansokat. De meg lettem győzve, és igyekeztem addig elmenni, amíg lehetőségem volt.
Cs. A.: Mi sem csináltuk jól az induláskor, és annak most van itt az ellenhatása.
Pedig a közgyűlés nyilvános részében úgy tűnt, komolyabbak az egyeztetések, elmaradtak a korábbi, véres politikai viták. Vagy ez csak a látszat volt?
Cs. A.: Így volt valóban, a kezdeti békés hangulatnak az volt az igazi oka, az ellenzék úgy érkezett, hogy megszavazzák a költségvetés módosítását. Volt néhány változtatásuk, de azok inkább kellemetlen, mint lényeges tételek voltak. Mint például a polgármesteri és a szakértői keret növelésének elutasítása. Ezek pármilliós tételek, de az én csodálkozásomra a nagyobb tételeket, mint pl. a sporttámogatások bővítése, az ellenzék is elfogadta. Ezért volt sima a közgyűlés nyilvános része. Mert ha nem akarták volna megszavazni a módosítást, akkor az egész alapállás és hangnem más lett volna.
P. E.: Szerintem már az induláskor szélesebb konszenzust kellett volna teremteni. Kellett volna adni tisztségeket az ellenzéknek, akár alpolgármesteri posztot is. Nem nekem lett volna rá szükségem, de vannak ambiciózus fiatalok.
Cs. A.: De Emil, szerintem ezt csak akkor szabad felajánlani és elfogadni, ha nagykoalíció van.
P. E.: Itt 15-14-re iskolák lettek bezárva, sok komoly döntés született.
Cs. A.: Nem biztos, hogy mindegyik rossz volt. Lehet, hogy egyénileg az ellenzék is egy csomó dolgot megszavazott volna, de frakcióként kijelentették, hogy nem.
P. E.: 15-14-nél mindenkinek a szavazatára szükség volt, és kérték is érte a jussukat. Feltételezhető, hogy most a másik oldalon is így van.
Egy-egy döntés előtt azért mehetett a számolgatás, ki fogja megszavazni, ki nem.
Cs. A.: Most egyelőre kevésbé, hiszen az ellenzék biztos 15 szavazattal rendelkezik. Úgy látom ugyanakkor, részünkről mindig van egy olyan remény, hogy valaki majd átszavaz. Volt, amikor nekem azt mondták, nem is érdekes, hogy te megszavazod-e, majd megszavazzák a másik oldalról. Ezért mondtam azt, hogy most már könnyebb helyzetben vagyok, nem rajtam múlik a döntés. De természetesen, a másik oldalon is lehet olyan képviselő, aki azt mondja a vezetés elképzelésére, hogy ez jó, ezt meg kellene szavazni. Hát, ez az, amit egymás között rendezni kellene.
P. E.: Én úgy látom azért, hogy most ez a 15 ember elég egységes. Nyíltan a véleményben nem is lesz eltérés. Más kérdés, hogy frakción belül, a Fidesz és Pro Savaria között lesznek viták. A felügyelőbizottsági szavazásoknál, megmondom őszintén, nem éreztem jól magam, mégis megszavaztam, mert egységet kellett mutatni. Ha ez a 15 ember együtt van most, akkor a felelősséget is vállalni kell.
Cs. A.: Ugye, ők most görgetik előre az ügyeket, a legutóbbi döntések a hatalomról szólnak. Én érdeklődéssel figyelem, hogy a továbbiakban mi fog történni. Korábban is előfordult, még alpolgármesteri tisztségemben is, hogy magamban egyetértettem az ellenzéki felszólalóval, de nem állhattam fel azzal, hogy igaz, amit mond. Most arra leszek kíváncsi, hogy fog élni az ellenzék ezzel a 15 szavazat adta lehetőséggel. Tényleg a korábbi kritikus megnyilvánulásaik szellemében politizálnak majd? Nyilván a jövő évi költségvetés készítése lesz ebből a szempontból meghatározó. Egyrészt rendkívüli nehézsége miatt, másrészt pedig azért, mert ott a szándékokról tényleg színt kell vallani.
Várható, hogy a későbbiekben is keresztbe fognak szavazni? Mármint Emil a szocialistákkal, Bandi a Fidesszel?
Cs. A.: Igen, már tudjuk is, miben. Én az első pillanattól kezdve ellenzem a Haladás pálya megvételét. Úgy el tudtam volna képzelni, hogy a MÁV ingyen vagy jelképes összegért átadja. Egyszer már ide került az ügy, akkor sem szavaztam meg, és most sem fogom. Én még alpolgármesterként kérdeztem a polgármester úrtól, hogy miért is akarjuk megvenni? Kifejtette, hogy üzletileg milyen jó dolog, mert olcsón megvesszük, természetesen nem sportpályát akarunk ott csinálni, azt lebontjuk, építünk helyette valahol egy stadiont, a területet pedig vállalkozóknak értékesítjük, jó haszonnal. Fejben kalkulálgattam, és azt mondtam, ez lehetetlen.Az a legnagyobb gondom, hogy a mai napig nem mondjuk meg, hogy miért akarjuk megvenni? Ha ezért, akkor azt kérdezem, hol vannak azok a gazdasági számítások, amelyek a lépés ésszerűségét bizonyítják? De ma már látom, hogy nem is erről van szó, megvesszük, mert benne vagyunk ebben az NBI-es Haladás érzésben. Ma azért vesszük meg közel 800 millióért, hogy utána a nyakunkba kapjuk az egész pályának a fenntartási, felújítási gondjait. De tudom, hogy az Emil meg fogja szavazni.
P. E.: Nem beszéltünk róla, de tényleg meg fogom szavazni. Olyan kötődésem, érzelmi motivációim vannak ahhoz a pályához, hogy azért fogom megszavazni, hogy ott továbbra is sport legyen. Mert ha a MÁV másnak adja el, akkor az fel fogja szántani. Nem lehet minden pályát felszántani Szombathelyen. Ide kötődik Szombathely sportja. Számomra ez abszolút nem üzleti ügy. Nehéz kérdés, de azt mondom, akkor inkább fájjon a költségvetésnek. Van a családi ezüst, amit semmiféle helyzetben nem adunk el. A Haladás pálya Szombathely sportjához úgy kötődik, mint a családi ezüst a családhoz. Ezt meg kell venni, erre rá kell költeni, Szombathelynek mindenképpen szüksége van egy stadionra. Számomra a Haladás pálya jelenti a Haladást, a szombathelyi sportot. Ha bárhol azt mondják, hogy Rohonci út, az olyan, mint a nagyerdei stadion, az Üllői út vagy a Fáy utca. Nem kell a város nevét mondani, mindenki tudja, hogy az éppúgy a Haladást jelenti, mint a Lokit, a Fradit vagy a Vasast. De nem tudjuk, mi lesz a döntés, szerintem bárkit meg lehet győzni.
Cs. A.: Engem biztosan nem.
Két év van hátra a ciklusból. Hogyan látják ezt a két évet?
Cs. A.: A jelek nem arra mutatnak, hogy békés lesz, ezekkel a lépésekkel annyira elmérgesedett a hangulat. Nyilván az ellenzék ezt visszacsinálni nem akarja, bennünk megmarad a tüske. Ez az egész helyzet elsősorban a vezetés számára jelent rendkívül nehéz feladatot. Az lenne a legjobb, ha a város érdekében az eddigieknél normálisabb együttműködés alakulna ki, de nem igazán hiszek ebben. Mindehhez hozzájön a következő két év rendkívül nehéz gazdasági helyzete, ami az országos gondokból, de a mienkből is adódik. Nem lesz pénzünk, felhasználásukért a harcok nagyobbak lesznek. Nem vagyok optimista.
P. E.: Valóban nagyon nehéz helyzet van. A legutóbbi döntésekkel szemben nekem is vannak fenntartásaim, elmérgesítik a légkört, a nehéz gazdasági helyzet miatt feszültségek lesznek. Szeretném, ha normális hangulat alakulna ki, mert közös a felelősség, a baloldalé a városvezetés, a jobboldalé pedig a többség felelőssége. Ezt józan belátással kezelni kell. Úgy érzem, hogy a legtöbb dologban konszenzus lesz, nincs is más lehetőség.
