Az ítélet szerint az anya 2017. május 5-én gyermekével együtt ült az autóba, a kisfiú hátul, biztonsági gyermekülésben utazott. A nő öngyilkos akart lenni, ezért elhatározta, hogy nekihajt egy másik autónak. A 85-ös főúton legalább 114 km/h sebességgel ütközött egy szemből érkező autóval, aminek a vezetője fékezett és az útpadkára húzódott, de nem sikerült elkerülnie az ütközést. A nő autója többször átpördült és az oldalára borult.
Az anya és 5 éves gyermeke – köszönhetően annak, hogy mindketten használták a biztonsági övet – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Amennyiben a vétlen járművezető, aki sérülést ugyan nem szenvedett, de autója totálkáros lett, nem csökkenti a sebességet és húzódik jobbra a járművével, úgy frontális ütközés követezik be, melynél a halálos eredmény nem zárható ki - írja közleményében a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
A nő pszichiátriai betegsége súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjék - derült ki a szakértői jelentésből.
A Győri Törvényszék a 2022. június 2-án kihirdetett ítéletében a nőt minősített emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet a nő és a védője tudomásul vette, míg az ügyész a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának az emelése érdekében jelentett be fellebbezést.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a nő több közlekedési szabályt is megszegett, ezzel mások életét szándékosan veszélyeztette, ezért vele szemben hosszabb tartamú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása indokolt. A felfüggesztés időtartama alatt szükséges figyelemmel kísérni, hogy a nő az előírt orvosi kezeléseken részt vegyen, s ez pártfogó felügyelet elrendelésével biztosítható.
Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.
(Címlapképünk illusztráció!)