Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről - írja az MTI.
A 30 éves férfi az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg az egyik Zala megyei lakásotthonban élő 15 éves lánnyal, akinek 10 ezer forintot fizetett a szexért. Később egy másik 15 éves lánynak is fizetett, és egyikükről pornográf felvételeket is készített.
A büntetlen előéletű sportoló, akinek korábban a köztársasági elnök a magyar bronz érdemkereszt kitüntetést adományozta, beismerte tettét és együttműködött a hatóságokkal. Vallomása szerint a lányok ajánlkoztak, ő pedig élt a lehetőséggel, azt azonban nem gondolta volna, hogy bűncselekményt követ el, és mindezzel veszélyezteti a sportolói karrierjét is.
Az ügyész és a vádlott a védőjével együtt elfogadta az ítéletet, így az jogerőssé is vált.