Megkínoztak és meggyilkoltak egy ötéves kislányt Nagybányán

A hétfői gyilkosságnak már gyanúsítottja is van.

Holtan találtak hétfő este egy délben eltűnt 5 éves kislányt Nagybányán. A gyermeket megerőszakolták, majd megölték - írja a maszol.ro.

A lap hírtelevíziókra hivatkozva azt írja, a kislány hétfőn délben otthon ebédelt, és utána elkérezkedett játszani. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol korábban is többször játszott más gyerekekkel.

Forrás: Antena1

Eltűnését 19 óra körül észlelte a családja, és a testvérei indultak a keresésére. A kislányra 23.20 körül találtak rá a romos épületek között. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A hozzátartozók csak ekkor riasztották a hatóságokat..

A törvényszéki orvosok megerősítették, hogy a kislányt megerőszakolták. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta a halálát. A rendőrség hatalmas erőkkel keresi a tettest. A gyilkosság helyszínéről vér- és DNS-mintákat vettek, kutyákat is bevetettek. A nyomozáshoz közel álló források szerint a gyanúsítottak köre 23 személyből áll, mindannyian kiskorúak molesztálásáért elítélt, majd szabadult személyek.

Az első számú gyanúsított egy mindeddig azonosítatlan, ortodox pópa kinézetű, szakállas férfi, akit korábban többször is láttak a környéken, amint cukorkával kínálgatta a játszadozó gyerekeket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló