Az 58 éves győri férfi még húsvét hétfőn támadta meg 32 éves barátnőjét, akit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Ezután a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították a gyanúsítottat.
A férfi a bíróságon ma csendben várta, mi történik vele. Kirendelt ügyvédje előre jelezte, hogy nem tud részt venni a tárgyaláson, így azt nélküle tartották meg. A Kisalföld értesülései szerint a férfi azt szerette volna, hogy egy-két napra házi őrizetbe kerüljön, csak hogy az otthoni dolgait elrendezze.
Mivel fennállt a szökés-elrejtőzés, a tanúk befolyásolását és a bűnismétlés veszélye, így az ügyészség kérelmének helyt adva, a bíróság elrendelte harminc napra a férfi előzetes letartóztatását. Így a gyanúsított a bíróságról egyenesen a börtönbe került. Az ügyvédnek három napja van nyilatkozni arról, hogy fellebbezést nyújt-e be, a határozat addig nem jogerős.