Gyorstalpaló az Őrséghez

Te mennyire jól ismered az ország egyik legszebb helyét, az Őrséget?

Vas megye déli részén, túl az Óperencián, fekszik egy gyönyörű táj. Őrségnek hívják és közkedvelt célpontja a turistáknak. Összegyűjtöttünk néhány alap tudnivalót a térségről, amivel talán még a Vas megyeiek sincsenek tisztában.

Őriszentpéter
Forrás: femina.hu

Mitől “Őrség” az Őrség?

Az elnevezés onnan származik, hogy a honfoglalás idején a hagyomány szerint 108 család telepedett le a vidéken, akik őrállásokat kaptak. Ők védték az ország nyugati határait és alakították ki a környék ikonikus és egyedi jellegzetességeit: a szereket.

A szerek dombtetőkre épült házcsoportok, amik csak nagyon lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz. A nevüket általában az ott lakó családokról (pl. Baksaszer), elhelyezkedésükről (pl. Felsőszer) vagy egyéb adottságaikról (Templomszer) kapták. A falvak több szerből álltak össze.

Az itteni házakat csak a 19. század második felétől kezdték el téglából építeni. Az első épületeket stájer kőművesek építették. A házak jellegzetessége a kiugró tornác, az úgynevezett kódisállás, amely nevét onnan kapta, hogy a vándorok, koldusok csak a ház ezen részén húzhatták meg magukat.

Egy idilli ház
Rába Adrienn

Az itteni emberek az őrködés mellett leginkább szarvasmarhatenyésztéssel, famunkával és növénytermesztéssel foglalkoztak. Mai napig fennmaradt a fazekasság, a vesszőfonás és a kópickötés hagyománya.

A történelem nem bánt kesztyűs kézzel a térséggel

Mint fentebb írtuk, az Őrség története a honfoglalásig nyúlik vissza. Az Árpádok uralkodása idején stratégiailag fontos terület volt, ugyanis ekkortájt rendszeresek voltak a német betörések hazánkba. IV. László király 1286-ban nemesi kiváltságokat adott az őröknek. Az itt lévő 18 faluban a közigazgatásért és az igazságszolgáltatásért az őrnagy felelt.

Települések a környéken
Mészáros D. Zsolt

Miután kialakították a határvár-rendszert, már kevésbé volt fontos stratégiai szempontból az Őrség. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond gyakorlatilag elvette a László által adományozott jogokat. Előbb az Újlakiakhoz, majd a Batthyány-családhoz került a terület. Így egyrészt a földbirtokosoknak, majd később a törököknek is adózniuk kellett az itt lakóknak.

A térség átvészelte a török megszállást, a reformáció és ellenreformáció okozta konfliktusokat, de a trianoni békediktátum során a terület kettészakadt, egy része ma Szlovéniában található. Egyedül Kercaszomoron álltak ellent az emberek, így részben emiatt a falu még ma is Magyarországhoz tartozik és megkapta a “Communitas Fortissima” (legbátrabb falu) címet 2008-ban.

A turisták is szeretik a vidéket

Az Őrség a turisták kedvelt célpontja. Még 2021-ben írtuk Még néhány év van benne, aztán jön a hanyatlás? - Hogyan tovább, Őrség? 2021. December 17. 07:40 , hogy az elmúlt nyarak során igen jól teljesített a térség turisztikai szempontból. Az ideérkezőket leginkább a zöldterületek sokasága vonzza, hiszzen az Őrség 63 százaléka erdő, ami 3,5-szerese az országos átlagnak. Több mesterséges tó is található a területén, például a Vadása vagy a Himfai-tó, amiről tavaly írtunk cikket Egykor híres színészek jártak a Himfai-tóhoz, ma belepi a hínár 2023. August 10. 23:01 .

2002-ben hozták létre az Őrségi Nemzeti Parkot, ami 43 933,5 hektárnyi területet foglal magába, az Őrség mellett a Vendvidéket is. Területén több tucat tanösvény halad végig és az igazgatóság gyakran szervez programokat.

A tökfesztivál egy kedvelt program
CSA

Az Őrség az egyik legszebb és legnépszerűbb hely hazánkban, ha tehetjük, menjünk el kirándulni családunkkal vagy barátainkkal, járjuk be a tanösvényeket vagy üljünk biciklire és fedezzük fel hazánkat!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?