Görgényi Ernő, Gyula város fideszes, jogász végzettségű polgármestere személyesen jelentette fel Csóka-Szűcs János helyi ellenzéki aktivistát rémhírterjesztés miatt, amiért a Momentum-tag facebookozó közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban, erősítette meg az Index értesülését maga az érintett. Görgényi Ernő – írja az Index.
Csóka-Szűcs ellen nem sokkal később megszüntették az eljárást, miután az ügyészség elfogadta az eljárás ellen tett panaszát. Csóka-Szűcs azt is elmondta, kártérítési igényt fog benyújtani a rendőri eljárás ellen.
A férfire azért küldték rá a rendőröket, mert a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írt a saját közösségi oldalán, ezt a férfi egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta egy gyulai oldalon.
A hozzáfűzött mondat: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.”
Ezzel a rendőrség szerint veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát, a férfinál ezért a múlt héten házkutatást tartottak, és lefoglalták többek között a számítógépét és mobiltelefonját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!