Ha te is meg akarod tanulni, milyen a hírhamisítás, az MTVA segít

A közszolgálati média magára vállalja a fiatalok képzését.

Utánpótlást keres a friss diplomások és az egyetemre járók között az MTVA – írja a Media1 a közmédia sajtóirodájára hivatkozva.

Azt írják, „a jelentkezők a gyakorlatban ismerhetik meg a hírterület és a magazinműsorok szerkesztő-riporteri feladatait, vagy tapasztalatot szerezhetnek a tartalomgyártás műszaki oldalán”. Azt is közölték, hogy a „szakmai kompetenciafejlesztést személyes mentor irányítja”.

„A fiatalok közvetlenül kapcsolódhatnak be a munkafolyamatokba, hogy a program végére átfogó képet kapjanak a rádiós és televíziós műsorkészítésről. A műszaki terület iránt érdeklődők pedig máshol nem tanulható munkakörök alapjait sajátíthatják el a többi közt az A38 Hajón zenei felvételek rögzítése során vagy a Kossuth Rádió stúdióiban, és részt vehetnek 3D televíziós grafikai tervezésben is” – tették hozzá.

A lap azt írja, a tehetséggondozó program szeptember 18-án indul, a jelentkezéseket augusztus 4-ig várják.

Megjegyezték, az MTVA az utóbbi években többször is meghamisította a híreket. Néhány héttel ezelőtt a 444 hozta nyilvánosságra azt a felvételt, ami bizonyítékként szolgál arról, hogy az M1 Híradójában még az utcán elkapott civil megszólalók megszólalásait is manipulálják, akiknek az ellenvéleményét egyszerűen kivágták az irányított kérdések után, és csak azokat a mondatrészeket hagyták meg, amelyek a Fidesz narratíváját szolgálják.

Az MTVA egyébként erre úgy reagált, a szerkesztői szabadság része, hogy a riporter azt rajka bele a riportba, amit fontosnak gondol.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a közmédia vezérigazgatója az a Papp Dániel, akiről néhány éve a bíróság jogerős ítéletben is kimondta, hírhamisító.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet