Az orosz csapatok „megkezdték az erőforrások felhalmozását Kijev lerohanásához” – írta vasárnapról hétfőre virradó éjjel kiadott jelentésében az ukrán fegyveres erők vezérkara a Guardian tudósítása szerint. Az ukrán hadsereg közben azt közölte, hogy a Kijevtől északnyugatra fekvő Irpinyben – ahol vasárnap az oroszok tüzérségi támadást hajtottak végre a menekülő civilek ellen – harckocsikkal és motorizált gyalogsági egységekkel haladnak az oroszok a főváros felé.
A Telex a Wall Streat Journalra hivatkozva azt írja, hogy Oroszország Utcai harcokban jártas szíriaiakat toboroz. Meg nem nevezett amerikai tisztviselők szerint így akarnak az oroszok „megsemmisítő csapást” mérni az ukrán kormányra.
Egyelőre nem tudni, hány harcost sikerült betoborozni az oroszok oldalán Szíriából, viszont az egyik tisztviselő szerint egyesek közülük már Oroszországban vannak, hogy nemsokára bevessék őket a harcokban is.
A brit védelmi minisztérium összegző jelentése szerint a hétvégén valószínűleg alig haladtak előre valamit az oroszok, és az is valószínű, hogy eddig nem sikerült a dátumra beosztott céljaikat elérni.
Ugyanakkor az elmúlt 24 órában folytatták a légi és szárazföldi csapásokat, katonai és civil célpontokra is támadtak egyaránt. Mikolajiv, Harkiv, Csernyihiv városait sok találat érte, és leginkább Mariupolt sújthatta legsúlyosabban az ágyúzás.