Hajléktalanokra utazott Torkos Csütörtökön a bringásmaffia

Szavak helyett a tettek mezejére lépett egy csapat pesti bringás: ételt vittek azoknak, akik helyzetükből adódóan éhesek. Velük tartottunk az akcióra, amit nem először, és nem is utoljára csináltak.

A budapesti éjszakai szórakozás egyik fellegváraként ismert Kazinczy utcában vagyok, azon belül is a Szimplában, azon belül is az emeleten, ahol már nem nagyhangú külföldiek próbálják egyre kásásabban kirendelni a következő rund pálinkát, hanem pesti fiatalok gyűlnek össze, amolyan civil gondolatműhely gyanánt. Este kilenc múlt, velem szemben egy szétfeküdt bőrkanapén vagy kétszázötven zsemle, azok előtt meg konzervek egy stócban. Plusz keksz, csoki, nápolyi. De nem túrára készülődés zajlik, vagyis legalábbis nem olyanra, amilyenre egy ember gondolna: ezek a dolgok ugyanis pár órán belül Budapest aluljáróiban landolnak.

Torkos csütörtök a Budapest Bike Maffiával
További képekért kattintson!
Unger András

Tekerj és segíts!

- így hangzik a Budapest Bike Maffia szlogenje, az önszerveződő csoportosulásé, ami időnként összegyűlik kitalálni, hogy mi legyen a következő kör, kinek segítsenek. És most azt találták ki, hogy ha már Torkos Csütörtök van, akkor ideje ismét enni adni azoknak, akiknek egyébként senki nem ad.

Mialatt rakosgatom össze magamban a gondolatokat, hogy micsoda diadal az, hogy ez a néhány ember (meg azok, akik nincsenek itt, de a felhívásukra bedobtak a közösbe fejenként 20-20 zsemlét) pár este, hét, hónap leforgása alatt szinte többet tesz az otthontalanokért, mint Tarlós István egy komplett ciklus alatt, körülöttem egyre többen tuszkolják bele a tápértéket a féloldalas bringástáskákba, sőt, turistazsákokba. Aztán elindulunk: a közeli Deák tér az első állomás.

Torkos csütörtök a Budapest Bike Maffiával
Unger András

Itt azonban nincs senki, csak metróról metróra sietők. Megesik az ilyen, nem is ritkán: a főszervező (aki ezt a titulust alighanem tagadná is) Havasi Zoltán szerint tavaly akadt olyan estéjük, amikor ráadásul mínusz húsz fokban pedálozták végig a kritikus helyeket, de úgy tűnt, mindenki behúzódott a szállókra.

Eltekerünk a Nyugatiig: ott sem találunk senkit, és ugyanez a helyzet a Jászai Mari térrel. Latolgatjuk, hogy ennek az lehet-e az oka, hogy a nemrég a fővárosi aluljárókba felhúzott kordonokat (amik nyilván nem "csúszásveszély" miatt kerültek a falak mellé, hanem hogy távol tartsák a városimázsba nem illeszkedő elemeket) néhány meggondolatlan aktivista eltávolította, hiszen ezzel inkább alátettek a hajléktalanoknak, mintsem segítettek rajtuk - merthogy ezután még több vegzálásra számíthatnak a hatóságtól -, de a latolgatást hamar megakasztja egy váratlan stop: a 15 ember közül egyvalakinek belsőt kell cserélnie. Ez is megesik. Cigik gyúlnak a már-már tavaszias levegőben, egy lassan nyugovóra térő budai utcában.

"Áldjon meg titeket a Jóisten, hát vannak még jó emberek!"

A Moszkván már belefutunk valakibe, akinek adhatunk, cserébe fontos információ érkezik: a Déli pályaudvarnál még találkozhatunk többekkel is. És így is van: a metrólejáró melletti üzletek küszöbén többen fekszenek, aztán nemsokára már örülnek és felülnek, amikor megismerik érkezésünk okát. Néhány perc leforgása alatt annyi áldást és jókívánságot kapunk tőlük, amennyiből évekig kihúzhatnánk. Egyikük győzelem-jelbe biggyeszti két ujját, németjuhászuk békésen szendereg a takarók előtt.

Torkos csütörtök a Budapest Bike Maffiával
Még több fotó egy klikk után
Unger András

Egy sör mellett, a barátainkkal találtuk ki ezt. Azon gondolkodtunk, mit csináljunk majd szenteste, főzzünk, igyunk valahol egyet, és mivel mindannyian bringázunk viszonylag régóta, így egyértelmű lett, hogy oké, legyen kaja, de ne magunknak. Most már 2011 karácsonya óta csináljuk ezt, és úgy, hogy nem állunk le. Legalább kéthetente van valami, plusz vasárnaponként adománygyűjtés a Szimpla háztáji piacon

- meséli Zoli, hozzátéve, hogy egyébként másféle helyekre is járnak: anyaotthonokba, óvodákba, kórházakba, állatmenhelyekre.

Tavaly decemberben például a Bethesda Gyermekkórháznak gyűjtüttek: több mint 600 kiló élelmet, csokoládét és játékot vittek ki hozzájuk.

Nagyon nagy mennyiség ez, részint az összegyűjtött adományokat tekintve, részint pedig hogy mindezt két keréken szállítottuk. Az akcióhoz a decemberi hidegben 44 bringás csatlakozott és volt, aki több fordulót is tett a Szimpla Kerti bázispontunktól a jó négy kilométerre található kórházig.

Torkos csütörtök a Budapest Bike Maffiával
Még több fotó egy klikk után
Unger András

Kérdezem, összesen hány ilyen akciójuk volt már? Harminc felett, jön a válasz. Aztán persze siet a lelkemre kötni: mindenképp hangsúlyozzam ki, hogy adományként pénzt nem fogadnak el, továbbá hogy transzparens a szerveződésük, vagyis Facebook-oldalukon mindig megmutatják, hova kerültek a felajánlások. Előre el is kéri gyorsan a fotókat, ha már dokumentálok, persze, kapjátok, ez a legkevesebb.

Rács helyett reményt

A fővárosban sok a biciklista, és a fővárosban sok a fedél nélküli. Mi történik akkor, ha az előbbinek az átlagosnál empatikusabb magja összetalálkozik az utóbbi télen is aluljárókban meghúzódó tagjaival? Meglepően hangozhat, de: öröm. Hogy nem mindenki fordítja el a fejét, ha meglátja őket. Valamint abba vetett remény, hogy nem mindenki akarja őket rács mögött látni, csak azért, mert az utcán méltóztattak tartózkodni. Ez vált világossá csütörtök éjfélkor, amikor leváltam a csapatról - meg az az érzés, amit a borzas szakállak felett megcsillanó szempárok ültettek belém.

Torkos csütörtök a Budapest Bike Maffiával
Még több fotó egy klikk után
Unger András
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Élő csomagok a betonon - Hajléktalanok az éjszakában

Szombathelyen közel 230-an hajléktalanok. Közülük egy Zsolti: ki gondolná róla, hogy ha tehetné, egész nap falná a könyveket. Hajléktalan-mentő éjszakai körutunk a menedékhelyről indult.

Igazi és álhajléktalanok feküdtek le a Kossuth térre

Egy áprilisban hozott rendelet révén szabályos hajtóvadászat indult Budapesten a hajléktalanok ellen, pedig társadalmi helyzetre nem szokás börtönnel válaszolni. Tüntetés a Parlamentnél.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló