A keddi, április 30-i közgyűlésen Megkapta a Haladás a 150 milliót, elveszik a Szombathely nevet a propagandalaptól, leváltották Takátsné Tenki Máriát 2019. April 30. 09:45 szavazták meg a képviselők, fideszesek és új többség együtt, hogy 150 millióval kisegítik a Haladást. Az viszont kevés figyelmet kapott, hogy ez nem jelent pluszpénzt, és szigorú feltételeket is támasztott a közgyűlés.
A Haladás nehéz anyagi helyzetéről többször írtunk már, a hét elején erről a bizonyos 150 millióról 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 is. A lényeg, hogy a csapatnak pozitív egyenleget kell felmutatnia a gazdálkodásában ahhoz, hogy május 3-án, pénteken megkaphassa a következő idényre érvényes indulási jogot, vagyis a licencet.
Ha ezt elmulasztják, akkor a patinás csapat ősztől sem az NBI-ben, sem az NBII-ben nem indulhat. Ezért fordultak az önkormányzathoz, a tulajdonosok azért azt sejtették, hogy a képviselők nem hagyják bebukni a csapatot. Mert bárki is a felelős a nehéz helyzetért, abban az esetben azonnal a közgyűlésen verte volna el a port mindenki, ami az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent négy hónappal az önkormányzati választások előtt.
A közgyűlésen meglepően hasonló véleménye volt a Fidesznek és az új többségnek, Illés Károly alpolgármester (Fidesz) azzal kezdte, hogy szigorú feltételek mellett adják csak ezt a pénzt a csapatot működtető cégnek. Nemény András, az Éljen Szombathely-frakció vezetője ezen még csak szigorított, és azt is javasolta, hogy ez a 150 millió legyen csak előleg. Végül így meg is született a kompromisszum.
Vagyis, sem jövőre, sem egy évvel később nem kap a Haladás önkormányzati támogatást, mert azt az idén egy összegben megkapja a csapat.
Tehát szó sincs arról, hogy máshonnan vettek volna el pénzt azért, hogy a Haladást kisegítsék. Innentől kezdve a klub tulajdonosain és a csapaton múlik a folytatás. A tulajdonosoknak észszerűen kell gazdálkodniuk, a csapatnak pedig bent kell maradnia az első osztályban, habár ez utóbbi nem szerepel a szigorú feltételek között.