100 millió forintnyi gazdasági szabálytalanság a Haladás futballcsapatánál?

Mellesleg a focicsapat nem fizeti a bérleti díjat, a villanyszámlát, a vízszámlát és a karbantartás költségeit sem...

A Haladás gazdálkodása és önkormányzati támogatása évek óta a viták tüzében áll. A csapat magánkézben van, az önkormányzatnak csupán 10 százalékos a tulajdonrésze, ennek ellenére a város tíz- és százmilliókkal segítette ki korábban a csapatot.

A haladásnál felmerült problémákról tavaly írtunk már Katasztrofális helyzetben van a Haladás, Horváth Attila nem zárja ki, hogy polgári és büntetőperes eljárást kezdeményezzenek 2019. December 20. 16:24 , a közgyűlés is foglalkozott velük Úgy hozzászoktak a képviselők, hogy pénz kell a Haladásnak, hogy akkor is vitáztak róla, amikor nem kértek pénzt 2019. December 19. 15:46 . Most meglepő közleményt kaptunk a városházáról, változtatás nélkül közöljük. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

a közleményben gazdasági visszaélés gyanújáról, teljesítés nélküli számlák kibocsátásáról is szó van.

A szombathelyi önkormányzat közleménye

2019 szeptemberében az akkor még ellenzéki többségben lévő, azóta városvezető politikai közösség szavazta meg azt a 150 millió forintos támogatást, amely a csapat túléléséhez elengedhetetlenül szükséges volt. Ezzel a támogatással a 2019-es évben összesen 271.438.263 Ft támogatást kapott a labdarúgócsapat.

  • A labdarúgócsapat többi tulajdonosa akkor azt vállalta, hogy az elkövetkező 3 évben nem kér támogatást az önkormányzattól. Ezt követően nem egészen 2 hónap múlva ismételten 100 millió forintos támogatást kértek, melyet az új városvezetés elutasított. A túlélés érdekében Labdarúgó Kft. többségi tulajdonosa nem támogatást, hanem kölcsönt biztosított a Kft.-nek. Ezt a kölcsönt a Kft. a mai napig nem fizette vissza.
  • A labdarúgócsapat többi tulajdonosa akkor azt vállalta, hogy az elkövetkező 3 évben nem kér támogatást az önkormányzattól. Ezt követően nem egészen 2 hónap múlva ismételten 100 millió forintos támogatást kértek, melyet az új városvezetés elutasított. A túlélés érdekében Labdarúgó Kft. többségi tulajdonosa nem támogatást, hanem kölcsönt biztosított a Kft.-nek. Ezt a kölcsönt a Kft. a mai napig nem fizette vissza.
  • Szombathely MJV elfogadott 2020. évi költségvetésében 37,5 millió forint bérleti díj támogatás szerepel, amely támogatás a labdarúgócsapatot illeti meg.
  • A labdarúgócsapat a mai napig 0, azaz nulla Ft bérleti díjat fizetett a 2020-as évben. Nem fizeti a villanyszámlát, a vízszámlát és a karbantartás költségeit sem. Jelenleg a labdarúgócsapat több mint 60 millió forinttal tartozik.
  • Hangsúlyozzuk, hogy a labdarúgócsapat 2020 márciusában úgy vállalta a bérleti díj megfizetését, hogy pontosan tudta, mennyi az önkormányzati támogatás összege.
  • A stadion működőképességének biztosítása és a labdarúgó-mérkőzések lebonyolítása érdekében elutalásra kerül a fenti 37,5 millió forint.

  • Szombathely városvezetése az elmúlt időszakban arról értesült, hogy a klub Felügyelő Bizottsága vizsgálatot folytatott le, tekintettel arra, hogy a klubnál gazdasági szabálytalanság gyanúja merült fel. A gyanú szerint lehetséges, hogy közel 100 millió forint értékben nem valós gazdasági tevékenységen alapuló számlák kerültek kibocsájtásra. A Felügyelő Bizottságoktól haladéktalanul kértünk tájékoztatást a vizsgálat eredményről, amely reményeink szerint nem veszélyezteti a Haladás labdarúgócsapatának licencjogát.
  • Végezetül hangsúlyozni kívánjuk, hogy amíg Szombathely MJV Önkormányzata támogatást ad a labdarúgócsapatnak, addig a többi tulajdonos csak kölcsönt. Amíg a 10%-os tulajdonnal rendelkező város az elmúlt években több mint 300 millió forintot fordított a labdarúgócsapatra, addig a többi tulajdonos hasonló méretű segítségére esélyt sem látunk.

    Szeretjük a sportot, szeretjük a labdarúgást.

    De különösen a pandémiás világjárvány idején nem engedhetjük meg, hogy felelőtlen, esztelen pénzszórásba kezdjünk. Ezért elvárjuk a csapat többségi tulajdonosától, hogy az októberi közgyűlésig mutassa be, milyen forrásból kívánja fedezni a bérletidíj-tartozását, és már most jelezzük, hogy amennyiben a tartozás megfizetésére nem látunk reális lehetőséget, akkor kénytelenek leszünk megtenni a szükséges lépéseket.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet