A Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. igazgatótanácsa (IT) kedd délután ülésezett, kiszivárgott hírek szerint egy tartózkodás mellett úgy döntöttek, nem vásárolják meg a Rohonci úti sportingatlanokat, és a városnak is azt javasolják, hogy tegyen le vásárlási szándékáról Szombathelyé lesz-e valaha a Rohonci úti stadion? 2010. February 16. 11:13 . Egyébként három ingatlanról van szó, a Rohonci úti stadionról, a Kondics utca pályáról és a Cirkusz térről.
Csak kész tervekre kaphatnak hitelt
A hírt megerősítendő, felhívtuk Németh Gábor vezérigazgatót, aki szerint ez így nem igaz. Az IT arra kéri fel a városi közgyűlést, határozza meg, mit terveznek a területre. A vezérigazgató mindezt a hitelfelvétellel indokolta, hiszen egyértelmű, hogy csak hitelből tudják kifizetni a közel 650 milliós vételárat.
A SZOVA – a közgyűlés döntése értelmében - tavaly tavasszal közbeszerzési eljárást írt ki egy 700 milliós kölcsönre, erre azonban nem volt jelentkező, egy bankszakember szerint ez nem is csoda, hiszen senki sem finanszíroz olyan beruházást, amelyhez nincs önerő. Németh Gábor hangsúlyozta, folyószámlahitelt sem tudnak erre a célra felvenni, egyetlen lehetőség maradt, a projekthitel.
Ehhez viszont kész elképzelések kellenek, ezért kérik a közgyűléstől, hogy dolgozzák ki a területre szánt terveket.
A SZOVA teljesítse a közgyűlési döntést, ne magyarázkodjon!
Ipkovich György polgármester szerint viszont érvényes a megvásárlásról szóló 2008-as közgyűlési döntés Szombathelyé lesz a Haladás pálya 2008. December 18. 21:49 . Egyébként az ügy a januári közgyűlés Csak februárban lesz költségvetése Szombathelynek - Közgyűlés 1 2010. January 28. 14:01 napirendjén volt, de Marton Zsolt Fidesz-frakcióvezető javaslatára és a jobboldal szavazataival levették a napirendről.
A polgármester hozzátette, a Rohonci úti sportingatlanokra szüksége van a városnak, több terv is van a területre, a sportpálya mellett a fürdő és a Kalandváros bővítése, bicikliutak építése. A terület nem kerülhet idegen kézbe, és Ipkovich szerint senki nem akarja, hogy a város lemondjon róla.
A SZOVÁ-nak pedig az a dolga, hogy teljesítse a közgyűlési döntést ne magyarázkodjon. A polgármester kijelentette, az a feladata a cégnek, hogy keresse meg a fejlesztési bankot és írja alá vele a hitelszerződést.
Úgy tudjuk egyébként, hogy a jövő heti közgyűlésre a városvezetés megint beterjeszti a Haladás-pálya megvásárlásának ügyét.