Halálos balesetet okozott a 88-ason, bíróság elé kell állnia

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsebesültek.

A baleset tavaly augusztusban történt a 88-as főúton. A sofőr egy balra ívelő kanyart követően elveszítette uralmát az autó felett és letért a kavicsos útpadkára. Sikerült visszakormányoznia az autót az úttestre, azonban átsodródott a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy ott közlekedő másik gépkocsival.

A baleset következtében a vádlott által vezetett személyautó egyik utasa a helyszínen az életét vesztette, a másik két utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos, illetve maradandó sérüléseket szenvedett el.

A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek sorsáról a sárvári bíróság dönt majd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló