Halálos fenyegetéseket kapott, itt hagyja Magyarországot a Meseország mindenkié szerkesztője

Azt mondja Nagy Boldizsár, nem érzi magát biztonságban.

Mihelyst életbe lép az egy hónappal ezelőtt elfogadott Megszavazták a homofób pedofiltörvényt 2021. June 15. 15:52 melegellenes pedofiltörvény, itt hagyja Magyarországot Nagy Boldizsár, a Meseország mindenkié című gyerekkönyv szerkesztője – írja a Reuters. Nagy azt mondta a lapnak, hogy nem érzi magát biztonságban, az érzékenyítő mesekönyv megjelenése és a körülötte kialakult botrány miatt ugyanis halálos fenyegetéseket is kapott.

Nagy Boldizsárt aztán a 24.hu is felkereste telefonon, nekik már azt mondta, hogy igazából nem az új törvény miatt költöznek el az partnerével, már jóval régebb óta érik a döntés. Szerettek volna ugyanis örökbefogadni, de amikor ezt ellehetetlenítették, már nem érezték úgy, hogy lenne értelme maradni.

„Mostanára találtuk meg a házat, de már több mint egy éve terveztük. Persze politikai okok miatt elsősorban, mert nem érezzük magunkat biztonságban itthon. De szeretnénk tovább folytatni azt a munkát, amit itthon elkezdtünk és csinálunk, csak nem feltétlenül Magyarországról. Nem arról van szó, hogy meg vagyunk félemlítve, így elhúzunk és abbahagyjuk, csak szeretnénk fizikailag máshol lenni” – mondta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet