Júniusban a kivitelező megkezdte a Trend Optika Jégcsarnok napelemrendszerének kiépítését, mely hamarosan megkezdheti az áramtermelést, ezzel is csökkentve a rezsiköltségeket, így megkönnyítve a csarnok fenntartását - közölte ma Göncz Szabolcs, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke.
Ez a rezsiköltség egyébként elég tetemes: csak az elektromos áram 2022 végi tájékoztatása
Csak néhány hónapig biztos az új szombathelyi jégcsarnok működése 2022. September 01. 16:04 szerint napi 300 ezer forintba került, ami a költségeik 70 százalékát tette ki.
Emellett azt is közölték, hogy augusztus elsejére elkészült a jég, úgyhogy elindulhat 2024/25-ös jeges szezon is.
Így már múlt péntek óta nemzetközi korcsolyatechnika képességfejlesztő tábor zajlik. Az edzések a nemzetközi szinten elismert, korábbi profi szlovák jégkorongozó Peter Bohuniczky vezetésével zajlanak. Szombathely először ad otthont a Bohuniczky féle “skill camp”-nek, melynek Szombathely mellett Ausztriában és Szlovákiában vannak még állomásai, és a hazai hokisok mellett az USA-ból is voltak résztvevők a táborban.
A hónap közepén pedig 2019 után másodszor rendezik meg Magyarországon a Keresztény Jégkorongos Tábort. A tábort egy kanadai alapítvány égisze alatt a Soproni Jégtörők és a Szombathelyi Pingvinek közreműködésével szervezik. A tábor célja, hogy a sporton és jelenleg is nagyon magas szinten játszó profi jégkorongozókon keresztül adják át a keresztény értékrendet, és hit erejét - közölte Göncz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!