Hamarosan mobilappon foglalhat időpontot az orvosi rendelőbe

Legalábbis 90 intézmény 160 telephelyén. Ezzel akarják csökkenteni a várakozási időt.

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI kérdésére pénteken.

Hozzátette, a fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban.

Az államtitkár kifejtette, a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.

Jelenleg a rendelőkben évente 50 millió alkalommal fordulnak meg betegek, páciensek, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt, ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer - közölte.

Aláhúzta, "célunk, hogy csökkentsük a várakozási időt".

Elmondta, a következő hónapokban nagy fejlesztések várhatók, ugyanis a rendszert integrálják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobil alkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.

"A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel" - mondta.

Közölte, kilencven intézmény - az első ütemben harminc, a másodikban hatvan, köztük négy egyetemi klinika - mintegy 160 telephelyét érinti a fejlesztés. Két intézményben, az Albert Schweitzer Kórház hatvani és aszódi telephelyén, valamint az Országos Mozgásszervi Intézetben megtörtént a tesztelés időszaka, amely sikeresen zárult.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a fentieken túl az alábbi kórházakban történt meg a JIR rendszer telepítése: az Almási Balogh Pál Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csornai Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Gróf Tisza István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jávorszky Ödön Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kanizsai Dorottya Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Károlyi Sándor Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kazincbarcikai Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Keszthelyi Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Komlói Egészségcentrum járóbeteg-rendelőjében, a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Misszió Egészségügyi Központ járóbeteg-rendelőjében, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet járóbeteg-rendelőjében, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet járóbeteg-rendelőjében, a Pásztói Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Selye János Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet járóbeteg-rendelőjében, valamint az Uzsoki Utcai Kórház járóbeteg-rendelőjében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet