Fehér Andrea, a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense elmondta: a pénzügyőrök egy bolgár rendszámú teherautót ellenőriztek az M5-ös autópályán., Lajosmizse közelében. A jármű átvizsgálásakor szerzői jogi védelem alatt álló megjelöléssel ellátott, mintegy 350 ezer csokoládétojást és rágógumit találtak a raktérben. Az elkövetők a márkajelzések jogosulatlan felhasználásával megközelítőleg 34 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.
A pénzügyőrök a hamis édességet lefoglalták, és szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.