A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a rendőrök október 12-én, hétfőn fogták el és a Szentgotthárdi Rendőrőrsre előállították azt a zalaegerszegi gépjárművezetőt, aki a rábafüzesi határátkelőhelynél hamis munkáltatói igazolást adott át az igazoltatás során.
A nyomozók a 27 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták és vele szemben hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!