Hamisan tanúskodtak, most meglakolnak érte

Halálos gázolás után vallottak hamisan.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival és további négy személlyel szemben, akik 2015-ben valótlanul a férfi feleségét nevezték meg egy közlekedési baleset elkövetőjeként azért, hogy a férfit mentsék a felelősségre vonás alól.

A vádirat szerint a férfi 2015 júliusában az éjszakai órákban ittas állapotban vezette a gépkocsiját Szegeden, és elütött egy, az úttesten szabálytalanul közlekedő gyalogost, aki később belehalt a sérüléseibe.

A baleset után pár perccel a helyszínre érkezett a férfi házastársa, akit a férfi rávett arra, hogy vállalja magára a baleset okozását.

A nő a baleset miatt indult nyomozásban a férfi kérésére azt nyilatkozta, hogy ő volt a gépjármű vezetője.

A férfi további három ismerősét is meggyőzte arról, hogy tanúként állítsák azt a nyomozás során, hogy a felesége volt az, aki a baleset idején a gépkocsit vezette, az ismerősök ennek a kérésnek eleget tettek. A nő és az ismerősök később visszavonták a vallomásaikat és feltárták, hogy a balesetet okozó gépkocsi vezetője a férfi volt.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a társait valótlan vallomásra rábíró férfit hamis tanúzás bűntettével és bűnpártolás vétségével, a férfi házastársát bűnpártolás vétségével, míg a további három személyt hamis tanúzás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló