Hámori 34 másodperc alatt, kesztyű nélkül ütötte ki ellenfelét

Micsoda visszatérés! A párizsi olimpia után újra nagyot villant, és történelmet írt a kőszegi bokszcsalád.

Óriási érdeklődés közepette, Budapesten, a Riz Levente Sportközpontban rendezték meg az első magyarországi pusztakezes bokszgálát, amelyen összesen hét mérkőzést rendeztek az Európában is egyedülálló, kör alakú ringben. Ebben a sportarénában voltak egyébként korábban az RTL Klub által létrehozott Sztárbox harcai is vasárnap esténként.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A gálán válogatott ökölvívók, kick-boxosok és MMA-harcosok léptek ringbe, többek között egy vasi ismerős is, a párizsi olimpia egyik hősének, a kőszegi Hámori Lucának a testvére, Hámori Ádám is, aki négy év kihagyás után tért vissza, igaz ezúttal nem kesztyűben. Tizenkétszeres magyar bajnokról, korosztályos Európa-bajnokról beszélünk, aki évekig volt a magyar válogatott csapatkapitánya, így nem hiába volt övé az egyik fő mérkőzés. Nem is okozott csalódást: mindössze alig fél perc alatt kiütötte riválisát.

Négy év után tért vissza a ringbe, kesztyű nélkül is ott folytatta, ahol abbahagyta
Hámori Ádám Facebook oldala

Ami azonban még Hámori Ádám sportolói nagyságánál is fontosabb, hogy a bunyóra készült szurkolói, támogatói pólókból befolyt 200.000 forintot felajánlotta a Kőszegi Beteg Gyermekekért Myrtill Alapítvány részére.

Hámori Ádám testvére, a kőszegi származású bokszolónő, Hámori Luca, aki a párizsi olimpián hirtelen a nemzetközi média középpontjába került, ugyanis utolsó ellenfelével, az algériai Imane Heliffel kapcsolatban egy állítólagos kromoszómateszt eredményére hivatkozva felmerült, hogy biológiailag nem nő. Többek között erről is beszélgettünk az ötkarikás játékokon végül ötödikként záró sportolóval, podcastünket ide kattintva hallgathatja meg.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport