Három szombathelyi iskola diákjai mehetnek ingyenesen a Balatonhoz

A SZOVA fonyódi üdülőjét használhatják egy-egy hétig.

Nem valószínű, hogy a csütörtöki közgyűlésen valaki elgáncsolja a javaslatot, így szinte biztos, hogy idén nyáron három szombathelyi iskola diákjai nyaralhatnak a SZOVA Zrt. fonyódi üdülőjében.

  • A Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola,
  • a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és
  • az Oladi Általános Iskola
  • tanulói június 18. és július 9. között egy-egy hétre vehetik igénybe a városi cég vízközeli, 9 szobás ingatlanát, amely eredetileg a SZOVA dolgozóinak és családjainak biztosít üdülési lehetőséget.

    Azért ez a három iskola a kiválasztott, mert tavaly ezekből jelentkeztek a legtöbben nyári napközis táborokba. Az előterjesztés szerint forgó rendszert alakítanak ki. Egy-egy turnusban 20-20, ugyanabba az iskolába járó, 4., 5. és 6. osztályos gyermek mehet majd Fonyódra. Őket egy pedagógus táborvezető és két pedagógus segítő kísér majd.

    Mind a tábor, mind az utazás ingyenes lesz a tanulóknak, erre 6 millió forintot különít el a közgyűlés, amit a polgármester és a három alpolgármester saját fizetéséből 100-100 ezer forinttal told meg.

    Meg kell említenünk, hogy a város mellett a tankerület is szervez táborokat a gyerekeknek, de azt is, hogy Vas megye egykori balatonberényi üdülőjét még 2012-ben államosították, majd később elveszítette közösségi tulajdon jellegét és egy debreceni ingatlanfejlesztő alaphoz került. Így néz ki most az átalakítás alatt álló egykori balatonberényi gyermeküdülő 2022. March 12. 19:15

    Címlapképünk illusztráció.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet