„Mi, az ausztriai művészeti egyetemek szenátusainak demokratikusan megválasztott, az egyetemeinken együttműködő polgárok valamennyi csoportját reprezentáló képviselői, szolidaritásunkat fejezzük ki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóival, lemondott szenátusával és rektorátusával és lemondásukat benyújtó tanáraival” – olvasható a 444-nek küldött, magyarra is lefordított közleményben.
Mint írják, nyomatékosan tiltakoznak a magyar kormány autokratikus intézkedései ellen, melyekkel szépen lassan felszámolják a magyarországi egyetemek autonómiáját, kifejezetten aggasztónak találják az SZFE demokratikusan megválasztott testületei jogköreinek elvonását. Úgy gondolják ők is, a művészet, a tudomány és az oktatás szabadsága vitathatatlan és nemzetközileg is feltétlenül garantálni kell.
„Nyomatékosan felszólítjuk a felelős minisztériumot, hogy haladéktalanul és maradéktalanul vonja vissza minden, a magyarországi egyetemek autonómiáját kiüresítő intézkedését. Az Európai Unió országainak kormányaitól pedig elvárjuk, hogy a magyar kormányra hatást gyakorolva elérjék, hogy a törvényes akadémiai testületek valamennyi hatáskörüket visszakapják” – írják közös közleményükben az alábbi hat egyetemet vezető szenátusok:
• Bécsi Zeneművészeti és Előadó-művészeti Egyetem (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien)
• Bécsi Képzőművészeti Akadémia (Akademie der bildenden Künste Wien)
• Bécsi Iparművészeti Egyetem (Universität für angewandte Kunst Wien)
• Grazi Zeneművészeti és Előadó-művészeti Egyetem (Universität für Musik und darstellende Kunst Graz)
• Linzi Művészeti Egyetem (Universität für künstlerische und industrielle Gestaltung Linz)
• Salzburgi Mozarteum Egyetem (Universität Mozarteum Salzburg)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!