„Hát itt tartunk most” – A szombathelyi városvezetés helyzetjelentést adott

Megtudtuk, hogy nem fenékig tejfel a helyzet, és bizonyos területeken nagy változások jönnek.

Amikor a közelmúltban arról írtunk Miközben a szombathelyi Fidesz lefagyott, a kormány két-három naponta szondázza a közvéleményt 2020. January 15. 12:43 , hogy a helyi Fidesz kommunikációja lefagyott, több olvasónk is megemlítette kommentekben, hogy nemcsak a Fidesz nem mond semmit, de a városvezetés is csendben van.

És ebben kétségkívül volt igazság: a legutóbbi közgyűlés óta tényleg mintha téli álmot aludt volna a szombathelyi közélet.

Ma viszont komoly hiánypótlásnak voltak szem- és fültanúi a szombathelyi sajtómunkások, a városvezetés ugyanis Szombathely 2020 címmel tartott egy kiadósabb sajtótájékoztatót, amin a polgármester mellett mind a három alpolgármester megjelent.

Bevezetőjében Nemény András elmondta, nemcsak azért volt aktuális egy nagyobb lélegzetű tájékoztatás, mert száz nappal ezelőtt voltak a választások, de azért is, mert eljött a költségvetés összeállításának ideje, és fontos, hogy a városlakók tudják, hogyan kezeli a városvezetés a választási ígéretek, a prioritások és a lehetőségek összefüggéseit.

Balról jobbra: Horváth Attila, László Győző alpolgármesterek, Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester
Józing Antal

„Szeretném, ha a választók már nyárra látnák a változásokat” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a változásokon ő a tisztább, zöldebb és biztonságosabb várost érti.

De ide tartozik a közlekedési koncepció, a tömegközlekedés fejlesztésének elindítása, a parkolók kialakítása, játszóterek felújítása, utak és járdák. Ez utóbbi kapcsán egyeztetnek az egyéni képviselőkkel is, beleértve az ellenzékieket is.

Új buszokban, buszvárókban és új menetrendben is gondolkodnak.

Megtudtuk: elindult az „1000 fa” ültetési programnak az előkészítése is, ezenkívül készül egy köztisztasági javaslatcsomag és a „nyitott városháza” koncepció mentén alakítják át az együttműködést a civil szervezetekkel.

Nemény András megemlítette: 48 férőhellyel új bölcsőde épül Szombathelyen a régi városi strand területén. (A 460 milliós EU-pályázatról lapunk már korábban írt Zöld lámpát adott a közgyűlés: uniós pénzből bölcsődét építenének az egykori szombathelyi strandon 2019. August 28. 12:08 .)

A sportról annyit mondott a városvezető – és nyilván majd ez jelenik meg a költségvetésben is –, hogy a teljesítményalapú támogatást részesítik előnyben, ami most a Falcónak és az SZKK-nak kedvez.

Nem rózsaszínű a gazdasági helyzet

„A városnak a pénzügyi helyzete stabil” – kezdte beszámolóját Horváth Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármester, ugyanakkor hozzátette: vannak nem várt tételek, amelyek időközben felbukkantak, és amelyek megnehezítik a költségvetés készítését.

Néhány a fontosabbak közül:

  • A szombathelyi iparűzési adó valamivel 10 milliárd forint alatt van, ami nem hangzik rosszul, csakhogy időközben megnőtt a központi elvonás mértéke. A jól teljesítő városoktól úgynevezett szolidaritási adót szed a kormány, nem is keveset: tavaly 800 milliót fizetett a város a központi költségvetésbe, ami most 1,2 milliárd fölé kúszott.
  • Ezen felül van egy normatíva is, amit ugyanezen ok miatt – értsd: jó teljesítmény – nem kap meg város. Ezzel együtt az elvonás mértéke 2,6 milliárd forintot tesz ki.
  • A költségvetést feszíti még a Szomhullnak kölcsönadott 500 milliós tétel, aminek visszafizetése meglehetősen bizonytalan.
  • Hacsak nem akar Szombathely lemondani egymilliárd forintnyi pályázati pénzről, a piac felújításába bele kell tenni közel 400 millió forintot. (Ekkor is csak a csökkentett verzió épül meg.)
  • A színház, a bábszínház és a múzeumok finanszírozása körül is sok a bizonytalanság. (Ezzel lapunk korábban részletesen foglalkozott A szombathelyi színházat is érinti az új kulturális törvény 2019. December 11. 18:43 .)
  • Egyéb tízmilliós, „apró” tételek is felbukkantak, mint például az Aréna óvoda kerítése, a Szabadságharcos utca lakásai, az új Egészségügyi Alapellátóközpont közműcsatlakozása.
  • Lapunk kérdésére Horváth Attila elmondta: egyszeri, jelentős bevétel volt a Schaeffler-gyár építési telkének értékesítése, de ezt az összeget „maradandó beruházásokra” fogják elkölteni, például utak, hidak, vásárcsarnok stb.

    Amikor a „jelentős összeg” nagyságát firtattuk, Nemény András azt közölte: milliárdos tételről van szó. A polgármester szintén fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a pénzt nem szeretnék működési költségekre „felélni”.

    Józing Antal

    Rázós utak és ügyek

    „Komoly változásokat tervezünk a városüzemeltetés területén” – jelentette be Horváth Soma, majd az alpolgármester meg is nevezte ezeket.

    Ezek közül a legfontosabbak:

  • Elkezdődött a parkfenntartást is felölelő köztisztasági koncepció kidolgozása. Megnézik, hogy az érintett cégeknél (Szova, Szomhull) milyen eszköz, gép- és személyi fejlesztések szükségesek. Ez egy hosszabb feladat lesz, de a hatásai már idén jelentkezhetnek.
  • Az E.ON-nal már egyeztettek a közvilágítás ügyében arról, hogy az utcai lámpák korábban kapcsolódjanak fel. Az új rendszer egyszeri 15 millió forintba kerül és már bekerül az idei költségvetésbe.
  • Felállt a kampányban megígért gyorsreagálású egység: útellenőrből, útkezelőből, kertészeti és köztisztasági feladatokat ellátó ügyintézőből áll. Ők már most kezelik a beérkező ügyeket, és a közeljövőben tovább javítják a hatékonyságot.
  • Az egyéni képviselőket megkérték, hogy küldjék el az utakkal és a járdákkal kapcsolatos javaslataikat, és most jön jól, hogy korábban már készítettek terveket. Elsősorban a balesetveszélyes helyekre koncentrálnak.
  • Több kulturális programot szerveznek a „nyitott városháza” program segítségével. Ezek közül az egyik legfontosabb a február 7-i jótékonysági farsang, amire már most számos felajánlás érkezett.
  • Emberi erőforrások

    László Győző elsősorban a szociális ellátás változásait emelte ki, azt, hogy emelték a juttatások mértékét és szélesítették a jogosultak körét.

    Példaként a kedvezően változott egyedül élő nyugdíjasok gyógyszertámogatását, a lakbértámogatást, a temetési segélyt és a tűzifatámogatást emelte ki.

    Az alpolgármester megemlítette, hogy készül a felújításra váró bérlakások koncepciója, amely azt tenné lehetővé, hogy akik rászorulók, de rendelkeznek kisebb megtakarítással, saját maguk újítsák fel a lakásokat, amibe majd be tudnak költözni.

    Szintén előkészítés alatt van az úgynevezett közösségi bérlakásrendszer, aminek az a lényege, hogy az önkormányzat a piacról von majd be lakásokat saját rendszerébe.

    László Győzőtől azt is megtudtuk, hogy a város a korábbi évekhez hasonlóan támogatja a Markusovszky-kórházat, illetve sikeres tárgyalások voltak az ELTE rektorával az egyetem támogatásával és az együttműködéssel kapcsolatosan.

    Összefoglalva

    „Hát itt tartunk most” – közölte a sajtótájékoztató legvégén a polgármester, aki fontosnak tartotta hozzátenni: „szeretjük csinálni”.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet