Havi 2,6 millióért kap új feladatot Varga Judit

Nem hagyják az út szélén.

Varga Judit máris új feladatot kapna távozása után az igazságügyi minisztérium éléről, ő vezetheti - váltva így fideszes párttársát, Hörcsik Richárdot - az Európai Ügyek Bizottságát.

Mivel Varga Judit tavaly óta fideszes képviselő is, ezért a Kövér László házelnök nevében benyújtott előterjesztés szerint ő váltaná 2023. augusztus elsejei hatállyal az Európai Ügyek Bizottságában párttársát, Bóna Zoltánt.

Varga ugyanakkor nem egyszerű tag lenne, rögtön ő váltaná a testület élén az ugyancsak kormánypárti Hörcsik Richárdot - olvasható a parlament honlapján.

Ez azt is jelenti, hogy a 1,5 millió forintos tiszteletdíj helyett Varga 2,63 millió forintot kap majd – teszi hozzá a Blikk.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek