Hazamehetett az első, magyar gyártású remdesivirrel kezelt koronavírusos beteg a Semmelweis Egyetemről

Súlyos állapotban került kórházba október 14-én a cukorbeteg nő.

Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves női COVID-19 beteg, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt az intézményben – közölte az egyetem.

A cukorbetegséggel küzdő páciens október 14-én súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt került az egyetem klinikájára, ahol még aznap megkapta a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert.

Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

A betegnél úgynevezett kombinált terápiát alkalmaztak, vagyis a remdesivir mellett szteroidot, trombózis megelőzést és vitaminokat kapott, valamint nagy áramlású oxigénterápiában részesült. A kezelés hatására állapota jelentősen javult, így október 25-én kiengedték az osztályról, otthonában lábadozik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek