Hende Csaba feljelenti az őt feljelentő momentumosokat

A Momentum az összellenzék nevében tesz feljelentést az országgyűlési képviselő ingatlanbérbadása körüli ügyek miatt. Hende visszatámad.

"Megdöbbenve figyelem a Momentum helyi szervezetének újabb ámokfutását. Fekete-Győr András pártjának szombathelyi helytartói korábban is bizonyították, hogy ők a legbutább szereplői városunk közéletének.

A balga momentumosok most ismét bizonyítják, hogy csacsiságuknak nincs határa. Ezúttal a vagyonnyilatkozatomba kotnyeleskednek bele, teljesen bolondot csinálva magukból. Sajtóközleményben tudatják, hogy feljelentést tesznek, mert szerintük nem jártam el törvényesen egy ingatlan bérbeadása során.

Határozott álláspontom, hogy ezen ügy egy ócska politikai kampányfogás. A kezdetektől fogva nyílt lapokkal játszottam, minden egyes alkalommal hangsúlyoztam, hogy a jogügylet teljesen törvényesen és etikusan zajlott.

Ezúton tájékoztatom továbbá a tisztelt nyilvánosságot, hogy jómagam is büntetőfeljelentést teszek rágalmazás és hamis vád miatt a momentumosok ellen, valamint a rágalmakat közlő sajtóorgánumok kiadói, főszerkesztői, a cikkeket jegyző újságírók ellen is.

Nem lepődöm meg, hogy a momentumosok ismét bakot lőttek. Fekete-Győr András emlékezetes perceket szerzett a magyar választóknak, amikor a vele készült interjú során rekord számmal hangzott el a „nem tudom” kifejezés. Emlékezhetünk Nagy Donátra, a Momentum tisztségviselőjére, civilben az Ungár Péter-féle ugytudjuk.hu újságírójára is, aki olyannyira elvetette a sulykot, hogy összekeverte a Népviselet és a Népképviselet Napját. Iker Áron, a Momentum megyei képviselője pedig a Vas Megyei Közgyűlésben beszélt lenézően a vidéken élőkről.

Emlékeztetném az ifjú politikai machinátorokat, hogy ha költségvetési csalót keresnek, akkor jobb, ha a saját szövetségeseik között keresik azt. A Momentum logójával induló Czeglédy Csabát ugyanis jelenleg is bűnszervezetben elkövetett 6 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják, korábban pedig adócsalás és okirathamisítás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a veszprémi bíróság, a most folyó büntetőeljárás során pedig sorra vallanak ellene korábbi munkatársai. Úgy tűnik, a Momentumot a valódi csaló és valódi bűnöző jelenléte nem zavarja, kreálnak helyette pitiáner, hazug ügyeket, hogy félre vezessék a szombathelyi közvéleményt. Politikai hazugságaik miatt a bíróságon fognak felelni.

Üdvözlettel:

dr.Hende Csaba"

A fenti levelet Hende Csaba országgyűlési képviselőtől kaptuk hétfő délben.

Vasárnap délután adott ki egy közleményt Feljelenti Hende Csabát csalás és hamis magánokirat-felhasználás gyanújával a Momentum 2022. March 13. 17:31 a Momentum Vas megyei elnöke, ebben Lukács Dániel bejelentette, hogy csalás és hamis magánokirat-felhasználás gyanúja miatt feljelentést tesznek Hende Csaba ellen.

Hangsúlyozta, hogy a feljelentést az összellenzék nevében tették, és azért, mert szerintük Hende Csaba eltitkolja a családi háza bérbeadásából származó jövedelmét. Az ügyről itt írtunk Hende Csaba: „Nem én adom bérbe a nagyszüleimtől örökölt házamat” 2022. March 11. 11:13 részletesen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet