Folyamatosan szexuálisan molesztálta 7 éves fiát az anya a láthatáson

Emiatt a kisfiú érzelmileg és értelmileg is súlyosan elmaradott, intézetben kellett elhelyezni.

Az ítélet szerint az anya rendezetlen életvitele miatt a gyermeket többnyire a dédnagymamája gondozta, nevelte. A kisfiút öt éves korában a járási hivatal védelembe vette, s nevelőszülőnél helyezte el.

A hivatal az anyának engedélyezte, hogy a győri gyermekvédelmi szakszolgálat hivatalos helyiségében havonta két alkalommal egy-egy órát felügyelet nélküli kapcsolatot tarthasson a gyermekével. Az anya rendszeresen meglátogatta őt a meghatározott napokon és időpontokban.

2020-ban a láthatásokon a szakszolgálat udvarán félreeső helyen, vagy az épület mellékhelyiségében a 7 éves kisfiával, több alkalommal szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett. A gyermek 2020. június 12-én a nevelőszülőjének elmondta, hogy mit csinált vele az anyukája. A nevelőszülő jelezte ezt a kisfiú gyámjának, majd feljelentést tettek.

A kisfiú érzelmileg és értelmileg is súlyosan elmaradott, 2021 augusztusában szakértői vélemény alapján intézetben kellett elhelyezni.

A Győri Törvényszék a 2022. május 19-én kihirdetett ítéletében a nőt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. A szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a nő és védője felmentésért fellebbeztek – áll a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés enyhe. Az anya a születésétől kezdve alig törődött a gyermekével. Amikor a kisfiú a nevelőszülőnél végre szeretetteljes és nyugodt környezetbe került, kedvező fejlődés indult el nála. A nő az erkölcsileg mélyen elítélendő, a gyermek bizalmával gátlástalanul visszaélő magatartásával mindezt tönkretette.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló