Egyelőre nem tudják, mi okból vesztek oda ennyien a Földközi-tengeren.
Hetvennégy migráns holtteste sodródott partra kedd reggel a nyugat-líbiai Závja városban - írta meg a líbiai vörösfélhold társaságra hivatkozva az MTI. A társaság szóvívője az AP hírügynökségnek elmondta, hogy a körülmények egyelőre még tisztázatlanok. A holttesteket abba a tripoli temetőbe szállítják, ahol az azonosítatlan halottakat temetik el.
Tavaly 4579 migráns vesztette életét a Líbia és Olaszország közötti tengeri embercsempész-útvonalon. Gabrice Leggeri, az Európai Unió határvédelmi hivatalának igazgatója szerint ez a szám azonban a valóságban sokkal magasabb lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!