Hollandiában kevesebbe kerül a magyar liszt, mint Magyarországon

A titok nyitja a holland ÁFA.

Az Index egy Hollandiában élő olvasója arra lett figyelmes, hogy a Magyarországról exportált búzafinomliszt ottani kilogrammonkénti ára mindössze fél euró.

Az olvasó által észrevett árjelzés egy 4 kilogrammos kiszerelés 2 eurós címkéje volt, melyet leosztva jutottunk el a fél eurós kilogrammonkénti árhoz. Ez a jelenlegi árfolyamon számolva 188 forintot jelent, míg nálunk a kilogrammonkénti hatósági ár 203 forint.

A KSH adatai szerint legdrágábban idén januárban vásárolhattunk lisztet, akkor 242 forint volt a fogyasztói átlagára a terméknek. Ez a februári döntést követően először 211 forintra esett vissza, majd a 2021. októberi szinten rögzített ára 203 forint lett.

A portál arról ír, pár éve - 2018-ban - még 150 forint alatt vásárolhattunk lisztet.

Az év elején bejelentett árstop értelmében az árak jelenleg a következőképpen alakulnak:

• a kristálycukor kilogrammonként 261 forint,

• a finomliszt 203 forint,

• a sertéscomb 1420 forint,

• a csirkemellfilé 1600 forint,

• a far-hát 293 forint,

• a napraforgó-étolaj literenként 713 forint,

• a 2,8 százalékos UHT tartós tej pedig 268 forint.

Az Index arra a kérdésre is megkereste a választ, hogy mi okozhatja, hogy 1000 kilométerrel odébb mégis olcsóbban kapjuk ugyanazt a lisztet. A választ pedig a holland áfában kell keresnünk, mely az EU honlapja szerint kétféle lehet az országban: egy általános 21 százalékos és egy kedvezményes 9 százalékos, mellyel szemben Magyarországon rekord mértékű, 27 százalékos áfa áll.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság