Horrorkaravánt kapcsoltak le az M1-esen

Autószállítót vontatott egy másik autószállító tréler.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársainak kellett intézkedniük 2020. szeptember 7-én 9 óra 45 perckor az M1-es autópályán.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A hegyeshalmi határátkelőhely közelében állították meg az autószállító trélert, amely két kistehergépjárművet, valamint egy személygépkocsit szállított – közölte honlapján a rendőrség.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a karaván súlya jelentősen meghaladta a megengedettet, valamint azt is, hogy a szállított járműveket szabálytalanul rögzítették a trélerhez.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és megszüntették a balesetveszélyes állapotot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek