Horvátország újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat

Kinyithatnak a boltok is.

Horvátország újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, Szlovéniában szigorú intézkedések mellett hivatalosan is megkezdődhetett a strandszezon - derült ki a válságstábok hétfői közleményéből az MTI szerint.

A legfrissebb adatok szerint Horvátországban az elmúlt egy napban kettővel, 2254-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma, és nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány halálos áldozatainak száma 107 maradt. Az első fertőzés több mint három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2140 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül 7-en vannak kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen.

A válságstáb továbbá feloldotta a boltok ünnepnapi zárva tartásra vonatkozó rendeletét is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek