Különleges módon tisztelegnek a magyar úszósport egyik kimagasló egyéniségének az idei Strand Fesztiválon. Hosszú Katinka nevét fogja viselni az egyik strand Balatonvilágoson - írja a Blikk.
Idén Zamárdi helyett új helyszínen rendezik meg a fesztivált, amely augusztus 18-tól tíz napon át várja a látogatókat. A szervezők szerint most kisebb, családiasabb lesz a híres rendezvény. Az egyik legfontosabb helyszínt pedig a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónőről nevezik el.
"A sok-sok koncert és szabadidős program mellett mindig nagy hangsúlyt fektetünk a STRAND Fesztivál üzeneteire is. Minden évben vannak olyan társadalmi célú ügyek, amelyekre igyekszünk a közönség figyelmét irányítani. A mostani döntésünk tisztelgés Hosszú Katinka és az ő pályafutása előtt, hiszen úgy gondoljuk, mindnyájan köszönettel tartozunk neki az elmúlt évek sportsikereiért, s szeretnénk, ha most is érezné a közönség szeretetét" – mondta Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója a lapnak.